~Álmokból építek várat~

álmokból építek várat
2006.05.21

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki idestova tíz évvel ezelőtt létrehozta ezt a portált. Hogy mi is volt a célja ezzel? Igazából semmi egetrengető, világmegváltó dolog. Csak szerette volna megosztani a nagyvilággal a gondolatait. Ami aztán olyan jól sikerült, hogy sok barátot szerzett a blogon keresztül, s rengeteg tapasztalattal gazdagodott. 
Ez a lány időközben felnőtt, de a portál még mindig működik, s működni is fog. 
Időközben olyannyira a szívéhez nőtt, hogy soha az életben nem fogja abbahagyni a szerkesztését. Mert ez az a hely, ahol álmokból épít várat. 
Miféle álmokból épül fel az a vár? 
Élményekből, amelyek a mindennapokat teszik édessé...
Olvasónaplóból, amelyek gondoskodnak arról, hogy kiszakadjunk a valóságból...
Filmkritikákból, mert a virtuális valóság is tud igencsak szórakoztató lenni...
Saját írásokból, mert az általunk teremtett világ mindig sokkal érdekesebb...
Esküvőblogból, mert a Nagy Nap mindenkine egyformán fontos...
Végül pedig Időutazásból, mert jó megismerni más korok szellemét. 
Mit kínál neked ezeken kívül a portál úrnője? Lehetőséget arra, hogy kritikát kérj, legyen szó az oldaladról, vagy éppen egy általad írt regényről. Emellett szívesen készít designt is a weblapodra. S mindezt ajándékba. 

Műveim Média Esküvő Időutazás

Mások oldalai
Látogass el hozzájuk is!



Chat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hozzászólásláda
Friss bejegyzések
2017.11.25. 18:10
2017.11.10. 19:02
2017.10.20. 17:37
2017.10.07. 16:13
2017.09.30. 08:57
Friss hozzászólások
 
Életem lapjai

A horror városa

2017.03.11. 13:38, senussya
Három

Gyorsabb voltam, mint terveztem :D

Három

Nicolas

Valdes olyan izgatott volt a kiképzésem megkezdésének reggelén, mintha ő maga lépne be a Ligába, egyszerűen be nem állt a szája:
- Majd meglátod, hogy Ashvins tábornok milyen fantasztikus mentor, én mindent tőle tanultam, amit csak tudok.
- Ezt már vagy hatszázszor hallottam tőled – jegyeztem meg unottan.
- Igen, mert próbállak valamivel motiválni… tudod, ha nincs benned lelkesedés, akkor a tábornok rövid idő alatt útilaput köt majd a talpadra és akkor elkezdhetsz gondolkodni azon, hogy mégis hogyan fogsz bosszút állni szeretett nőd haláláért.
- Az nem lenne jó – ráztam meg a fejem. Persze Valdesnek fogalma sem volt arról, hogy nekem eszem ágában sincs bosszút állni. Nem hiszek a bosszúban, ugyanis az nem fogja visszahozni Violetet.
- Megetted a reggelit, amit hoztam? – váltott témát hirtelen.
- Persze – hazudtam szemrebbenés nélkül.
- Jól van – vetett rám fürkésző tekintetet, egy percig azt hittem, hogy lebuktam, de végül így szólt: - Na, akkor induljunk is, ne várakoztassuk meg a tábornokot.
- Aha – kaptam fel a táskámat. Túl sok minden nem volt benne, mivel szigorú szabályai vannak annak, hogy mit vihetünk be magunkkal a táborba a kiképzés idejére. Például elektronikai eszközöket alapjában véve tilos bevinni magunkkal. Nem akarják, hogy bármi is elvonja a figyelmünket, így csak tisztálkodó szereket pakoltam be és egy-két ruhát.
- Figyelj, Nicolas, mielőtt beköltöznél a táborba, szeretnék adni neked egy jó tanácsot.
Hát persze, pontosan a jó tanácsaid hiányoztak az életemből, amigo.
- Igen?
- Ne húzd ki a gyufát a tábornoknál. Őt nem igazán érdekli, hogy mennyire vagy ígéretes tehetség, mert már száz ilyet látott hosszú élete során. Ha lemond rólad, teljesen mindegy, hogy mire lennél képes, nem fog kegyelmezni. Nem tűri a tiszteletlenséget és az arroganciát.
- Ha úgy gondolod, hogy nekem problémáim vannak az arroganciával, akkor mégis minek hoztál ide? – tettem fel a kérdést, ami már régóta motoszkált az agyamban. – Szinte könyörögtél, hogy jöjjek veled, most meg itt tanácsokat osztogatsz, mintha egy ötéves lennék.
- Azért szerettem volna, hogy velem gyere, mert ott csak elvesztegetted a tehetséged, itt sokra viheted.
- Mit izgat az téged?
- Az Éjharcosok Ligájának mindig szüksége van különleges képességekkel megáldott új testvérekre. Sokan vagyunk és erősek, de mindig vannak olyanok, akik a létezésünket fenyegetik, minél többen vagyunk, annál jobb. Úgy gondolom, hogy te is olyan vagy, aki szereti a rendet, éppen ezért nagyon tetszeni fog neked a Liga.
- Abban biztos vagyok – jegyeztem meg mindenféle meggyőződés nélkül. Szerencsétlen flótás tényleg abba a hitbe ringatta magát, hogy én közéjük akarok tartozni. Fogalma sincs arról, hogy csak eszközként használom fel őket arra, hogy újra együtt lehessek Violettel. Ahhoz képest, hogy milyen elit osztag tagja, eléggé szemellenzős. Semmi kedvem olyan csoport tagja lenni, amely tagjai nem veszik észre, ha hazudnak nekik. Pedig Valdesnek meg sem kellene erőltetnie magát ahhoz, hogy rájöjjön, mire készülök, hiszen nyilvánvaló volt már csak a diétámból ítélve is. Vicc az egész, és a legnagyobb röhej ez a tábornok lesz.

Tévedtem, mert a szálláshely még a tábornoknál is röhejesebb volt. Hol élnek ezek, a múlt században? Egyáltalán mit hisznek, hogy csak bűnözők jelentkeznek a Ligába? Csak, mert a szobának nevezett lyuk pontosan úgy festett, mint egy börtöncella. Nem vagyok egy kényes aranyifjú, túl nagy igényeim sincsenek, de a döbbenettől elkerekedtek a szemeim: a szobában két darab priccs terpeszkedett, ez volt minden bútordarab benne. Se egy íróasztal, se egy szék, se semmi, ráadásul olyan kicsi ablaka volt, amelyen keresztül a levegő jóindulattal mondva is csak szivárogni tud. És, ha mindez nem volna elég, nem leszek egyedül, kaptam egy szobatársat. Abban a percben megbántam, hogy követtem Valdest idáig. Inkább maradtam volna Amerikában és hívtam volna ki magam ellen a sorsot. Kellett nekem hősi halálra vágyni. Én ostoba barom!
- A közös fürdőt a folyosó végén találod, amigo – tájékoztatott Valdes.
- Van fürdő? Azt hittem, a tengerben kell fürdeni – jegyeztem meg epésen.
- Nos, a helyzet sokkal puritánabb, mint az egyetemen volt, de minden megvan itt, amire a kiképzés alatt szükséged lesz.
- Úgy érted a priccs?
- Úgy értem, hogy a nap végi alváson kívül másra nem fogsz vágyni egy-egy átdolgozott nap után.
- És a hétvégéken?
- Milyen hétvégéken? – nevetett fel. – Az Éjharcosok Ligájának táborában nincsen hétvége, olyan, mintha minden nap hétfő volna.
- Elég monotonnak hangzik.
- A kiképzés nagyon kemény, de rá fogsz jönni, hogy megérte.
- Hát persze. Viszont már értem, hogy mért vagytok olyan kevesen. Ebben semmi vonzó sincs.
- A fajodat szolgálni olyan dicsőség, amely az istenek közé emel téged, ez azért elég vonzó.
- Ez szerintem eléggé eltúlzott. Hogyan lehetnénk egy szinten az istenekkel? Szerintem túl van misztifikálva az egész.
- Majd meglátod, amigo, amikor végre elég bátor leszel ahhoz, hogy ne csak magaddal törődj, el fogsz jutni egy olyan szintre, amely bármit megér.
- Nyilván – bólintottam nem túl nagy meggyőződéssel. Soha az életben nem fogok bigott Éjharcossá válni, mert rohadtul nem érdekel az egész. Én csak szeretném, ha mindennek vége lenne végre, s én újratalálkozhatnék Violettel.
- Szerencsés vagy, mert a szobatársad is újonc – váltott témát.
- És az miért is jó nekem?
- Mert sokkal kellemesebb érzés olyannal megosztani a szobádat, akinek ugyanazokkal a dolgokkal kell megküzdenie minden nap, mint neked. Én nem voltam ilyen szerencsés, a szobatársam egy olyan vámpír volt, aki már majdnem befejezte a kiképzését.
- És?
- Nagyon frusztrált, hogy ennyivel jobb nálam…
- Inspirálhatott volna, nem?
- De. Csakhogy Lucas nem habozott felhozni a különbséget minden egyes alkalommal, amikor csak tehette. Iszonyatosan fölényesen viselkedett.
- Ó, én azt hittem, itt mindenki egy testvér. Egy mindenkiért, mindenki egyért.
- A legtöbb esetben igen, de itt is akadnak olyanok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent a csapatmunka. Azt javaslom, Nicolas, hogy te légy jó bajtárs, mert a tábornok nem tűri a magányos farkasokat.
- Akkor a te szobatársad hogyan juthatott el olyan sokáig?
- Kapcsolatok, Nicolas.
- Ó, akkor egyenlőség sincs?
- Egyenlőség sosem volt, soha nem is lesz. Olyan luxus ez, mint egy férfinak megérteni a női lélek működését.
- Nem vagy túl nagy véleménnyel a férfiak képességeiről.
- Ez nem a képességeink lenézése, vagy éppen a nők túlmisztifikálása, csupán a csupasz igazság. Láttál már olyan férfit, aki mindig minden körülmények között pontosan értette, hogy a szebbik nem mit miért csinál, mit érez, mi a célja?
Erősen törtem a fejem, csakhogy megcáfolhassam Valdes teóriáját, de sajnos senki sem jutott az eszembe, ő pedig a hallgatásomat egyetértésnek vette:
- Na, látod, amigo.
- Ugye ez valami vicc? – csendült egy arrogáns hang a hátunk mögött.
Egyszerre pördültünk meg a tengelyünk körül, s egy emberévekben számolva alig húszéves, szőke fiú állt előttünk, kék szemében hitetlenség lángolt.
- Te meg ki vagy? – kérdezte Valdes.
- Sir Jonathan Miller, hát nem tudod?
- Sir Henry fia?
- Pontosan.
- Mit keresel itt, amigo?
- Az apám próbál csúfot űzni belőlem, de nem fog neki sikerülni. Én már léptem is erről a lepratelepről – jelentette ki, s már ott sem volt.
- Ugye nem akarod azt mondani, hogy ez a kölyök a szobatársam? – ébredt bennem egy szörnyű gyanú.
- Attól tartok, hogy de.
- Szóval ez az arrogáns aranyifjú az, akiért nekem hálásnak kellene lennem? – vontam össze a szemöldökömet.
- Nos, úgy tűnik, hogy igen.
- Ki a fene az a Sir Henry?
- Egy nagyon angol arisztokrata család feje, a Militem-klán vezetője.
- Még sosem hallottam róluk.
- A klán már nagyon régóta létezik, de Sir Henry csak nemrég vette át a vezetését. Előtte a Millerek csendben éltek közöttünk, a Tanácsban sem szoktak hangadók lenni.
- És most?
- Sir Henry merőben más nézeteket vall, mint elődei, ő szeretne központi személy lenni, s ez nagyon is jól megy neki.
- És ez a kölyök?
- Sir Henrynek van három leánya, s egy fia. Még sosem találkoztam személyesen a fekete báránnyal, de úgy hírlik, hogy igazi hedonista. Jonathan csakis a bulikkal foglalkozik, nem érdekli sem a származása alapján a Tanácsban megillető helye, se semmi. Eléggé hírhedt, hogy úgy mondjam.
- De most úgy fest, hogy apuci megunta a kicsapongásokat, s móresre szeretné tanítani.
- Nem fogja itt egy napig sem húzni.
- Nem azt mondtad, hogy a kapcsolatok révén bárki elérhet itt bármit? – céloztam Valdes régi szobatársára.
- Csakhogy Jonathan Miller nem akar itt elérni semmit sem, ahogyan a mellékelt ábra mutatja.
- Remélem, most láttuk utoljára.
A reményeim hamar szertefoszlottak, ugyanis Jonathan Miller kisvártatva megjelent a folyosón egy magas ősz férfival egyetemben, akiről az első pillantástól fogva az volt a benyomásom, hogy jobb vigyázni vele.
- De nekem semmi humorom egy börtönben tölteni a drága időmet! – hisztériázott a páros fiatalabb tagja.
- Nem nyitok vitát, Jonathan – reccsent a Sir Henry rideg baritonja. Biztos voltam abban, hogy ez a pasas csakis Sir Henry lehet, mert egész lényéből áradt az a fajta arrogancia, amelyet csakis a klánok vezetői mondhatnak magukénak.
- Már hogyne nyitnál?! Ez az én életem, nem dönthetsz csak úgy, a megkérdezésem nélkül!
- Elég volt abból, hogy beleszólsz, Jonathan. Ideje a kezembe vennem az ügyet.
- És pont egy börtönbe száműznéd az egyetlen fiad?
- Ez nem börtön, Jonathan, ne túlozz.
- Láttad már a szobámat?! Se egy bár, se egy jacuzzi, se egy plazma tévé… és ami a legrosszabb az az, hogy nem vagyok egyedül! Valami degeneráltat beköltöztettek hozzám! – nyafogta Jonathan. – El tudod képzelni, hogy valami prolival szívjak egy levegőt?
Ez volt az a pont, amikor elborult az agyam. Nem tűröm, hogy egy semmirekellő aranyifjú leprolizzon és degeneráltnak hívjon. Egy szemvillanás alatt ott teremtem előttük, s így szóltam kimért hűvösséggel:
- Elhiheted kölyök, hogy a degenerált proli sem repes az örömtől, hogy egy légtérbe került egy elkényeztetett selyemfiúval.
A két Miller arcára kiült a döbbenet, Jonathan álla még le is esett, s szájtátva meredt rám. Sir Henry ocsúdott fel elsőként:
- Úgy tűnik, ön lesz a fiam szobatársa.
- Úgy sejtem, nem sokáig – mértem végig lenézően a selyemfiút.
- Valami problémád van, haver? Tudod te egyáltalán, hogy kihez szóltál?
- Egy elkényeztetett selyemfiúhoz, aki egy napig sem fogja itt bírni.
- Na, nehogy azt hidd, hogy te szartad a spanyolviaszt.
- Jonathan, fogd vissza magad – sziszegte Sir Henry.
- Már hogy fognám vissza magam, amikor ez itt kóstolgat?! – fakadt ki dühösen Jonathan.
- Neked tartanod kell magad, Jonathan, nem viselkedhetsz így mások előtt, mert rossz fényt vetsz a családunkra. Amúgy meg, ha nem viselkednél úgy, mint egy óvodás, akkor biztosra veszem, hogy ez az úriember sem kóstolgatna téged. A viselkedésed roppant irritáló lehet a haza nemes ifjai számára.
Az utolsó mondata a lelkem mélyén bűntudatot ébresztett bennem. Sir Henry abban a hitben van, hogy én már Éjharcos vagyok, egy nemzeti hős. Csakhogy távolabb nem is állhatott volna ez a gondolat a valóságtól. Azon a ponton tényleg elszégyelltem magam.
- Én még csak most kezdem a kiképzést, uram – világosítottam fel.
- Ó – sóhajtotta csalódottan. – Megesküdtem volna, hogy ön már képzett harcos, ezért is vette a bátorságot, hogy egy előkelő család sarját sértegesse.
Na, helyben vagyunk.
- Nem kell ahhoz képzett harcosnak lenni, hogy valakinek felforrjon a vére a fia szövegétől, s hangot adjon a nemtetszésének.
- Látod, Jonathan, ezért kell beállnod a Ligába, helyre kell állítanod a becsületed, a hírneved. Ha túlleszel a kiképzésen, soha többé senki sem fog téged kioktatni.
- De… - kezdte Jonathan, de elharapta a mondat folytatását.
- Na, látod, most pedig ildomos lenne bemutatkoznod a leendő szobatársadnak.
Jonathan végigmért, majd beadta a derekát:
- Sir Jonathan Miller – nyújtott kezet úgy, mintha egy király nyújtaná csókra.
- Nicolas McGregor – szorítottam meg a kezét ridegen. Abban a pillanatban azt kívántam, bárcsak erőm teljében lennék, akkor eltörném a csontjait. Azért így is sikerült úgy megszorítanom, hogy elfehéredjen.
- Sir Henry Miller – nyújtott kezet Sir Henry is leginkább azért, mert érezte a megfagyott levegőt.
- Örvendek, Sir Henry – ráztam meg a kezét.
- Részemről az öröm, Nicolas McGregor. – Olyan furcsán ejtette ki a nevemet, hogy azt hittem, mindjárt hozzátesz valamit, de nem így történt. – Nos, Jonathan, nekem találkozóm van királyunkkal
- Mint mindig – sóhajtotta Jonathan.
- Mr. McGregor, megkérhetném, hogy tartsa a szemét a fiamon? – fordult hozzám Sir Henry.
A kérése egy kicsit meglepett, de habozás nélkül belementem a játékba:
- Természetesen, Sir Henry.
Láttam, hogy Jonathan visszafogja ellenkezését, de paprikavörös lett a méregtől. Már csak ezért is megérte fejet hajtani Sir Henry óhaja előtt.
- Nagyszerű, akkor jó kezekben hagylak, Jonathan. Mr. McGregor, örültem.
- Részemről az öröm, Sir Henry – vettem elő a leghűvösebb bájmosolyomat.
Sir Henry távozott, Jonathan pedig vérben forgó szemekkel fordult hozzám:
- Ha kémkedni mersz utánam, nagyon megbánod.
- Eszem ágában sincs kémkedni pont utánad, annyira nem unatkozom.
- Ezt meg hogy érted?
- Úgy, hogy az életed nyilvánvalóan iszonyatosan unalmas és egyhangú, így nagyon-nagyon kell unatkoznom ahhoz, hogy téged lesselek – hadartam, majd otthagytam.
- Te… te nem ismersz engem! – kiáltotta utánam, majd sarkon fordult és elsietett az apja után.
- Hát ez meg mi volt? – kérdezte Valdes, mikor visszaértem mellé.
- Próbálja a fontosságát hangsúlyozni.
- Mármint az egész jelenet.
- Nem hallottál minden egyes szót?
- De, csak nem tudom elhinni, hogy képes vagy a legelső nap összetűzésbe kerülni a szobatársaddal, aki nem mellesleg az egyik legbefolyásosabb vámpír fia.
- Most össze kéne csinálnom magam, vagy mi? – kérdeztem fásultan. Rohadtul nem érdekelt, hogy ki kinek a fia.
- Csak légy óvatos.
- Teszek rá – jelentettem ki, majd beléptem a szobába, s ledobtam az egyik ágyra a csomagomat. – Mikor kezdődik a kiképzés?
- Amint lecserélted a farmerodat.
- Ilyen hamar? – rökönyödtem meg.
- Mit gondoltál, mit fogsz csinálni itt addig? – vigyorodott el Valdes.
- Nem gondolkodtam ezen.
- Készülj, amigo, az elkövetkezendő időszakban egy csepp szabad perced sem lesz.
- Alig várom.


*

- Micsoda szedett-vedett társaság – hordozta végig rajtunk a tekintetét a tábornok.
Egy akadálypályán gyűltünk össze még tizenkét másik vámpírral. Ha jól állítom össze az elkapott megjegyzésekből a képet, akkor Milleren és rajtam kívül mindenki önszántából érkezett, s megtiszteltetésnek veszi már azt is, hogy beléphetett az intézménybe. A tábornokról szóló ömlengéseiktől meg egyenesen hányingerem támadt. Nem is értem, hogy mit vannak úgy elájulva tőle, hiszen egy roppant arrogáns fickóról beszélünk, aki az első alkalomkor sem képes normálisan köszönni, neki rögtön belénk kell rúgnia, hogy felsőbbrendűségét és szigorát demonstrálhassa.
- Tizenhárman vannak, ami egy szerencsétlen szám. Legalábbis annak tartják, én nem hittem ebben egészen addig, amíg meg nem láttam magukat. Azt azonnal előrebocsáthatom, hogy nem fogja mindenki befejezni a kiképzést. Lesz olyan, aki önként feladja, s olyan is, akit én magam fogok elküldeni sokkal melegebb éghajlatra. – Itt hatásszünetet tartott, hátha akad olyan, aki azonnal megfutamodik. – Nem is szaporítom tovább a szót, bikucikáim, elmondom a szabályokat. Először is, feltétel nélküli engedelmesség nekem. Nem tűrök lázongást, szemtelenséget, megkérdőjelezést. Amit én mondok az a törvény. Másodszor, nincs helye panaszkodásnak. A kiképzés kemény, s nem mindenki születik Éjharcosnak. Nem érdekel, ha valamelyik gyakorlat fájdalmas, vagy éppen halálosan veszélyes. Mert mindegyik fájdalmas és veszélyes lesz. Ne is próbáljanak siránkozni, s eszükbe ne jusson kihúzni magukat valamelyik gyakorlatból. A harmadik szabály pedig az, hogy maguk ezentúl egy család. A családtagok kiállnak egymásért, egy mindenkiért, mindenki egyért. Nem tűrök széthúzást, fúrást és társait. Jöjjenek ki egymással, mert előfordulhat, hogy a későbbiekben ezen múlik majd az életük. Szóval hallani sem akarok szarkavarásról.
- Értettük, uram! – vágta magát vigyázzba egy nyakigláb fekete hajú fiú.
- Mi a neve? – szűkült össze résnyire a tábornok szeme.
- Matej Stroganov, uram.
- Stroganov, talán kérdeztem valamit, azért szólalt meg az előbb? – lépett hozzá olyan közel Ashvins, hogy csak pár centi választotta el kettejük arcát. Habár Stroganov egy fejjel magasabb volt a tábornoknál, most olyan picire húzta össze magát, hogy szinte egymagasnak tűntek.
- Nem, uram.
- AKKOR FOGJA BE A LEPÉNYLESŐJÉT! – üvöltötte az arcába Ashvins. Micsoda egy hülye kretén! Ez tényleg azt hiszi, hogy ő itt az isten. Úgy viselkedik, mint akinek megártott a sok katonás film. Habár semmit sem tudtam erről a szerencsétlen Stroganovról, ökölbe szorult a kezem. Legszívesebben bemostam volna ennek a seggfejnek. Mit képzel ez magáról?! Elfelejti talán, hogy nem azért vagyunk itt, hogy porig alázzon? És még erről a fazonról áradozott nekem Valdes. Fogalmam sincs, mit eszik rajta, mikor lerí róla, hogy egy hülye gyökér.
- Valami problémája van, McGregor? – szólt hozzám Ashvins úgy, hogy felém sem nézett. Bizonyosan megérezte a bennem lángra kapó indulatot.
- Nincs – préseltem ki magamból.
- Én is így gondoltam. Nos, akkor most, hogy mindenki számára világosak a játékszabályok, ideje belekezdenünk a kiképzésbe. Az alapoknál fogunk kezdeni, addig fognak futni ezen a pályán körbe-körbe amíg azt nem mondom, hogy elég. Kezdjenek hozzá most!
A sok stréber már szaladt is, hogy lenyűgözze Ashvinst a gyorsaságával, csak éppen arról feledkeztek meg, hogy itt nem a gyorsaság a fontos, hanem a kitartás. Ashvins azt akarja felmérni, hogy ki meddig képes futni, nem azt, hogy milyen gyorsan. Mi vámpírok híresen gyorsak vagyunk, erre mért lenne kíváncsi? Szaladjanak csak ezek a lúzerek, megfeledkeznek a gyorsaság áráról: hamarabb el fognak fáradni, mert sokkal több energiával jár.
Stroganov már másodszor suhant el mellettem, úgy tűnt, hogy nagyon bizonyítani akar. A szemem sarkából láttam, hogy Jonathan Miller sem erőlteti meg magát különösebben, unottan kullogott nem sokkal mögöttem. Vajon a nagy Ashvins meddig fogja eltűrni, hogy ez a Playboy itt ásítozik az óráján? Vajon mekkora hatalma van Sir Henrynek?
A taktikám, miszerint nem a gyorsaságra helyezem a hangsúlyt valószínűleg kifizetődőnek bizonyult volna, hogyha erőm teljében csinálom. Csakhogy egyre csak kínzott az éhség, egyre többször néztem társaimat mozgó vértasakoknak. A kurva életbe, hogy ilyen nehezen megy az éheztetés! Már csak az kell, hogy valamelyiknek rátapadjak a nyakára! Azt fogják hinni, hogy megvesztem, hogy elborulttá váltam… Megráztam a fejem, s futottam tovább, de egyre lassultam. Hiába, a szervezet nem engedi csak úgy kizsarolni saját magát. Én is egy nagy ökör vagyok, amiért ilyen hosszadalmas és fájdalmas módját választottam a halálnak. Persze nekem mindig büntetni kell magamat, ez a hobbim már kétszáz éve. Mintha nem bűnhődtem volna már meg mindenért. Mért nem hívom ki párbajra ezt az Ashvinst és lesz vége végre mindennek?! Sokkal egyszerűbb és gyorsabb lenne. Ezt kellene tennem, még akkor is, ha a halálom után úgy emlegetnek majd, mint egy őrültet. Az már mit érdekel engem, nem igaz? Kit izgat, hogy a halála után mit mondanak róla?
- Hé, haver, nézz a lábad elé! – ugrott félre Miller az utamból, ugyanis elvesztettem az egyensúlyomat.
Nem volt erőm válaszolni sem, mert abban a pillanatban elsötétült a világ. Az utolsó, amit láttam, az Violet arca volt.

 

Violet

Nem hiszem el, hogy ott állt nem messze tőlem, s én hagytam csak úgy elmenni. Beszélnem kellett volna vele, meg kellett volna próbálnom. Mi van akkor, ha Nicolas is csak áldozat? Ha őt is csak átverték, ha semmiről sem tud? Mi van, ha teljesen ki van borulva, mert azt hiszi, hogy megöltek engem? Szegényem, mi van, ha nagyon szenved? Nekem legalábbis biztosan nagyon fájna, ha vele történne valami baj. „Ő egy rideg vámpír, emlékszel? – csendült egy kegyetlen hang a fejemben. – Őt rohadtul nem fogja meghatni, ha veled történne valami. Rengeteg nő megfordult már az életében, ki tudja, hányat kényszerült eltemetni? Te csakis egy megállót jelenthettél az életében, már, ha feltesszük, hogy nincs benne az összeesküvésben. Miért is ne lenne benne? Mert te azt akarod hinni? Naiv vagy és ostoba, Violet Norton. Gondold csak végig, hogy hogyan viselkedett veled az elején, majd száznyolcvan fokos fordulatot vett. Vajon miért?” A hangnak igaza volt, teljesen igaza, de egyszerűen nem akartam elhinni, hogy minden, amin átmentünk együtt, minden, amit egymás iránt éreztünk csak hazugság volt.
- Hé, ne aggódj, hamarosan felszállunk – foglalt helyet mellettem Jack a motel halljában, ahol megszálltunk éjszakára.
- Nem aggódom – sóhajtottam szenvtelenül.
- Hoztam neked egy kis koffeint – nyújtott át egy műanyag poharat.
- Honnét szerezted?
- A folyosó végén van egy automata.
- Köszönöm, Jack – vettem át hálásan. Talán a kávé után végre normálisan tudok gondolkozni. Csakhogy borzasztó íze volt, s nemcsak azért, mert egy istenháta mögötti motel automatájából származik. – Mi ez?
- Miért?
- Mert nem kávé, az biztos.
- Kávé dupla adag tejjel, ahogy szereted.
- Én sosem teszek tejet a kávémba – vontam fel a szemöldököm.
- Ó, akkor összekevertelek anyával, bocsánat – vakarta meg a fülét vörösen Jack.
- Szerintem ő is tej nélkül issza, de mindegy. Azért köszi.
- Hozok neked egy másikat – ajánlotta.
- Nem kell, köszönöm.
- Biztos?
- Biztos, Jack – dőltem hátra az ütött-kopott sötétkék kanapén.
- Tim elment felkelteni a barátodat.
- Csodálom, hogy szegény Bobby egyáltalán el tudott aludni. – Én egy szemhunyásnyit sem aludtam.
- Szerintem teljesen kimerült.
- Vajon mennyit kell még utaznunk ahhoz, hogy megtaláljuk a Ködös várost?
- Fogalmam sincs, bárcsak tudnám – ráncolta a homlokát Jack.
- Egyáltalán miért keveredtél bele ebbe az egészbe? – váltottam témát.
- Már mondtam, hogy Tim kérte a segítségemet, mert…
- Nem erre vagyok kíváncsi, ezt már hallottam. Te mindig olyan higgadt, megfontolt srác voltál, most meg itt menekülsz velünk együtt ki tudja, hogy hová. Egyáltalán hogyan mehettél bele ebbe az egészbe?
- Arra vagy kíváncsi, hogy miért vállaltam ezt a veszélyes utat?
Bólintottam.
- Azért, mert a húgom vagy. Te képes voltál feladni az álmaidat azért, hogy engem megkeress. Tartoztam ennyivel, Violet.
- Nem azért csináltam, hogy bármit is elvárjak érte cserébe.
- Tudom, de akkor is ez a minimum. Testvérek vagyunk, az a dolgunk, hogy segítsük a másikat.
- Anyáék mit tudnak az egészről?
- Szerinted? Természetesen semmit. Azt hiszik, hogy visszatértem az egyetemre, s mind a ketten ott vagyunk.
- És mi lesz a szemeszter végén?
- Majd kitalálunk valamit, hogy miért nem megyünk haza a nyárra.
- Hazugság hazugság hátán – sóhajtottam fáradtan.
- A túlélésért mindent meg kell tenni.
- Csak majd nehogy elfelejtsük, hogy miket hazudtunk.
- A hazugnak jó emlékezőtehetségűnek kell lennie. Ne félj, majd én emlékszem.
- Mire kell emlékezni? – jelent meg Tim nyomában Bobbyval.
- Semmire – vágtam rá. – Mehetünk?
- Igen, elintéztem mindent, úgyhogy most már végre felszállhatunk.
- Nagyszerű – álltam fel.

 

A reptér ezúttal meglehetősen üres, de ami a legfontosabb, ezúttal Nicolas-mentes volt. A becsekkoláson is hamar átmentünk, s nem mire észbe kaptam, már a felhők fölött repültünk. Ha nem egy katasztrófa közepén lettünk volna, akkor talán még élvezem is az utat, hiszen sosem ültem repülőn ezelőtt.
- Biztosak vagytok abban, hogy nem követett senki sem minket? – fordultam Timhez csak azért, hogy biztosan tudjam: álmomban senki sem fogja elvágni a torkom a gépen, ha netán elszundítanék.
- Többször is ellenőriztük.
- Kivel?
- Tessék?
- Azt mondtad, ellenőriztük.
- Félrebeszélek már én is – erőltetett mosolyt az arcára. – Azt akartam mondani, hogy ellenőriztem, csak már az izgalomtól azt sem tudom, mit mondok.
- Aha – mértem végig gyanakodva.
Tim persze azonnal levágta a helyzetet, mert sietve így szólt:
- Tudod, eléggé veszélyes út áll előttünk, s mint a csapat egyetlen harcra képes tagja, én vagyok az, akinek mindenre aprólékosan figyelnie kell, s ez kissé felőrli az idegeimet.
- Nem azt mondtad, hogy nagy erőm van?
- De, csakhogy a nagy erő semmit sem ér, ha nem tudod használni. Jelen állás szerint, ha bármi balul sül el, akkor egyedül én vagyok képes arra, hogy lépjek.
A magyarázata eléggé kézenfekvő és hihető volt, így nem feszegettem tovább, de a lelkem legmélyén valami azt súgta, hogy legyek óvatos Timmel, mert valamit titkol. Elképzelhető, hogy csak azért vagyok rá kiélezve, mert nem igazán sikerült megkedvelnem őt igazából az elmúlt hónapokban. A szimpátiámnak az sem tett jót, hogy a hátam mögött szervezkedve feláldoztatta a legjobb barátnőmet. Még akkor sem, ha Lana önként és dalolva vállalta. Ó, Lana… miért tetted ezt?!
Több szó nem esett közöttünk az úton, ugyanis szépen lassan én is elértem fizikai határaimat, s elnyomott az álom. Arra ébredtem, hogy valami megrázkódik alattam.
- Hé, mi történt? – ugrottam egyet a helyemen.
- Nyugodj meg, Violet, egyszerűen csak földet értünk – világosított fel Tim.
- Na, de így?!
- Ebben semmi különös sem volt. Képzeld el, milyen lehet, ha viharba kerül a gép.
- Inkább nem képzelném el – nyeltem.
- Indulhatunk – csatolta ki a biztonsági övét Jack.
- Innét merre megyünk? – érdeklődtem.
- Már rendeltem taxit – felelte Tim. – Megkeressük a londoni barátomat.

A régimódi fekete taxi tényleg ott várakozott a repülőtérnél. Azt hittem, hogy a filmekben csak eltúlozzák London antikvitását, de tévedtem. A város – már amennyit a taxi ablakából láttam belőle – felért egy időutazással. Tátott szájjal bámultam a régi, elegáns épületeket, s piros telefonfülkéket és a macskakövet. Kimondottan szép város volt, habár én a modern dolgokat jobban kedvelem. Azt kívántam, bárcsak máskor, más körülmények között járnék itt. Akkor több időm és kedvem lenne gyönyörködni benne, s felfedezni minden kis zegzugát.
- Tetszik neked? – érdeklődött Tim.
- Nem rossz – köszörültem meg a torkom.
- Ha mindennek vége és szeretnéd, akkor nagyon szívesen visszajövök veled, és körbevezetlek.
- Majd meglátjuk – válaszoltam kurtán. Valahogy eszem ágában sem volt Timmel közös jövőt tervezni, főleg nem ilyen kiruccanásokat. Amúgy is, előfordulhat, hogy nekem is ott kell maradnom ebben a Ködös városban, elvégre is, minden hozzám hasonló ott él elzárkózva a világtól. Nyilván nem véletlenül szigetelődtek el. Mi van akkor, ha a képességem veszélyessé tesz? Mi van akkor, ha az a sorsom, hogy örökké remeteségben éljek? Még a gondolattól is borsózott a hátam. Soha életemben nem szerettem egyedül lenni, mert én társas lény vagyok. Az éltet, ha zajlik az élet körülöttem. Imádom a nyüzsit, a csend szépen lassan meggyilkol.
- Itt jó lesz – állította meg a sofőrt Tim, miközben kifizette a fuvardíjat. – Köszönjük.
Kiszálltunk, s kivettük a csomagjainkat, Tim azonnal elvette az enyémet.
- Én is tudom vinni, nem vagyok csont gyenge – jegyeztem meg epésen. Annyira idegesített, ha egy fiú ennyire éreztette velem női mivoltomat, pedig igazából ez a normális, ez az, amit elvárunk egy úriembertől.
- Eszembe se jutott, hogy gyenge lennél, Violet, csak gondoltam, egyszerűbb, ha én viszem az elkövetkezendő negyed órában.
- Negyed órában? – emeltem rá értetlenkedve a tekintetem. – Hát a barátod nem itt lakik a közelben?
- Nem, sétálnunk kell.
- Mi a fenéért szálltunk ki itt? – szólalt meg Bobby hosszú órák óta először.
- Nem kockáztathatunk. Mi lesz, ha lenyomozzák, hogy ezzel a taxissal utaztunk? Megkeresik és kivallatják. Jobb, ha csak annyit tud, hogy itt tett ki minket.
- Elővigyázatosság – foglalta össze Jack.
Bobby nem mondott semmit sem, de látszott rajta, hogy hamarosan ismét dührohama lesz.
- Merre indulunk? – váltottam gyorsan témát.
- Erre – indult el Tim kezében továbbra is a bőröndömet tartogatva.
- Mondtam, hogy viszem – nyúltam érte.
- Hát jó, akkor vigyed – adta oda végre egy nagy sóhaj közepette.
Utunk végeláthatatlan utcákon keresztül vezetett egy szűk sikátorig, majd megálltunk végre egy omladozó antikvárium tölgyfaajtaja előtt. Az ajtón cirádás betűkkel írt fémtábla hirdette: Telihold Antikvárium – a régiségek fellegvára.
- Megérkeztünk – törte meg a hosszú csendet Tim.
- Egy régiségbolt? – vontam fel a szemöldököm. Nem igazán értettem, hogy itt mégis mit tudhatunk meg. Valahogy úgy képzeltem, hogy Tim haverjának a lakására megyünk, nem a munkahelyére.
- A bolt a barátomé – válaszolta Tim, s már nyitotta is az ajtót. Mi jó gyerek módjára követtük. Odabent roskadozásig megtelt polcok, s nagyon kevés mozgástér fogadott minket. A Telihold Antikvárium úgy látszik, a minél több áru, minél kevesebb vásárló elvet vallotta, mert be sem fértünk mindannyian, Jack például a küszöbre szorult.
- Wortingham, hát ideértél? – bukkant fel egy alacsony bőrkabátos férfi. Hosszú, vállig érő fekete haja volt, s fürkésző fekete szeme.
- Vollmond, mondtam, hogy érkezem – rázott vele kezet vigyorogva Tim.
- No, de gyertek beljebb, elmegyünk hátra, ott több a hely – fordult sarkon Vollmond.
Követtük őt a keskeny kis folyosón keresztül, át egy barna gyöngyökkel díszített függönyön, egészen a hátsó teremig, amelyben már nyoma sem volt a régiségekkel borított üzletnek. Hát tényleg a lakására jöttünk. A lakás meglepően tágas volt annak ellenére, hogy a konyhát csak egy bárpult választotta el, s az egyik sarokban egy nappalinak kialakított rész, míg a másikban a hálószoba terült el.
- Helyezzétek magatokat kényelembe – bökött házigazdánk a nappali rész felé.
- Köszönjük – indult el a kanapé felé Jack.
- Ugyan! – legyintett Vollmond. – Tim barátai, az én barátaim. De jobb lenne, ha túlesnénk gyorsan a formaságokon: a nevem Lucas Vollmond, régiségkereskedő, történelem mániákus, a Vollmond vérfarkasklán egyik tagja.
Vérfarkas? Hát az meg hogy lehet? Nem is borítja mindenütt szőr!
- Nem minden vérfarkas feltűnően szőrös – magyarázta Tim kitalálva a gondolataimat. – A különböző klánoknak eltérő ismertetőjegyeik vannak, s az sem mindegy, hogy melyik földrészen születtek.
- Így van – bólogatott szaporán Lucas. – A Vollmondok például kimondottan szerencsések, amiért nem úgy festenek, mint egy szőrös vadállat. Nekünk így azért könnyebb elvegyülni.
- Értem – biccentettem.
- Te bizonyosan Viola vagy – lépett hozzám Lucas felcsillanó tekintettel.
- Violet – javítottam ki. – Violet Norton vagyok.
- Ó, pardon. Nagyon örülök, hogy megismerhettelek Violet Norton – hajolt meg előttem.
Kezdtem magam nagyon kényelmetlenül érezni.
- Tudod, Lucas még sosem találkozott igazi médiummal – tájékoztatott Tim.
- Én sem vagyok az… mármint fogalmam sincs, hogy mit csinál egy médium.
- Majd a Ködös városban mindenre megtanítanak! – ugrott egyet izgatottan Lucas. Kezdett úgy festeni, mint egy igazi őrült.
- Pont emiatt jöttünk – tért a tárgyra Tim. – Nem tudjuk, merre találjuk a médiumok városát, ehhez kell a segítséged, haver.
- Persze, persze, jól tudom én, de ne rohanjunk annyira. Üljetek le és egyetek valamit.
- Sietünk – szaladt ki a számon. Nem akartam egy perccel sem tovább itt maradni ezzel a fura fazonnal.
- Ma már úgysem tudjátok folytatni az utatokat, így tényleg lepihenhetnétek egy kicsit. Kell egy kis lassítás, hogy legyen erőtök továbbmenni.
Nem volt mit tenni, lehuppantunk a barna szövettel borított kanapékra, s vártunk, amíg Lucas összedobott nekünk valami hamisíthatatlan olasz ételt.
- És készen is van az Osso buco – tett le az előttünk elhelyezett üvegasztalra egy nagy lábost. Be kell, valljam, hogy az illatánál csak az íze volt istenibb. Akármennyire is nem szimpatizáltam Lucasszal, főzni azt tudott.
- Hú, ez nagyon finom – nyögtem az első falat után.
- Köszönöm szépen – szaladt fülig a szája Lucasnak. – Tim, számodra behűtöttem egy igazi csemegét.
Lucas egy üveggel tért vissza, amelybe valószínűsíthetem, hogy vért palackoztak. Annak dacára, hogy egy vérszívóval jártam, aki ivott is belőlem, még mindig ledöbbentett a tudat, hogy valakinek tényleg ez jelenti a táplálékot.
- Ez tényleg finom – szólalt meg Bobby hosszú idő óta először. Nagyon boldog voltam, hogy végre eszik valamit, s végre valamiben lát valami szépet. Kétségkívül őt rázta meg a legjobban Lana halála, hiszen ő szerelmes volt belé.
- Köszönöm szépen, fiatalember – bólintott Lucas. – Ha van hozzá kedvetek, javíthatunk az ételen egy pohár ízletes Merlottal.
- Köszönöm, én kihagynám – hárítottam. Semmi kedvem nem volt alkoholt fogyasztani, mert ismertem magam annyira, hogy, ha elkezdem jelenlegi idegállapotomban, akkor nem lesz megállás. Tiszta fejjel kellett gondolkodnom.
- Én sem kérek – rázta meg a fejét Bobby.
- Én viszont elfogadnék egy pohárral – mondta Jack a legnagyobb meglepetésemre. A bátyám sosem fogyasztott alkoholt ezelőtt. Még Szilveszterkor sem.
- Te meg mióta iszol? – néztem rá.
Egy pillanatra mintha zavarba ejtette volna a kérdésem, majd lazán így felelt:
- Durva lenne azt mondani, hogy olyan nagy ivó lettem, mert ez nem fedi a valóságot. Semmi óta iszom, Violet, csupán most jól esne valami, ami ellazít kicsit. Az elmúlt napok történései után azt hiszem, mindegyikünkre ránk férne egy ital.
- Ez igaz, csak te totál abszintes voltál mindig.
- Változnak az idők és az emberek.
Ezzel nem keltem vitára, mert tényleg nem nagy ügy, hogy most már eljutott arra a szintre, hogy megkívánja az alkoholt. Egyszer mindenki eljut erre a szintre.
- Lucas, ki van a boltban? – jutott eszembe, hogy már órák óta a nappalijában üldögélünk, az ajtót pedig emlékeim szerint senki sem zárta be utánunk.
- Milyen boltban? – nézett rám értetlenkedve.
- Hát az antikváriumban.
- Ja! – csapott a homlokára. – Teljesen kiment a fejemből, hogy van egy régiség boltom. Nézzétek el nekem, nagyon izgatott vagyok. A húgom, Blair odaát van.
- Blair? – Nem is láttam senkit sem a boltban, amikor áthaladtunk rajta.
- Igen, Blair.
- Szóval Blair a városban van? – tudakolta Tim, miközben felhajtotta az üvege maradékát.
- Igen, egy pár hete besegít a boltban – magyarázta Lucas, miközben a hangja szokatlanul elvékonyodott.
Blairrel valami nincsen rendjén, ez tuti. Volt egy olyan érzésem, hogy Tim valamiért nem bírja ezt a lányt, s cseppet sem örül, hogy Blair is itt van. Meg kell ismernem minél előbb.
- És neki mikor mutatsz be? – pattantam fel.
- Tessék? – fehéredett el Lucas.
- Hát tudjátok, tök frankó veletek lógni, de én vagyok ez egyedüli csaj a bandában. Csak megörültem, hogy van még nőnemű a csapatban. Vagy valamiért nem ismerhetem meg?
- Mutasd be neki Blairt, Lucas, kérlek – mondta Tim. Hát persze, feltűnő lenne, ha elleneznéd, de szinte tapintani lehetett a feszültséget a levegőben. – Talán Blair körbevezethetné Violetet a boltban, biztosan sok érdekességet fog látni ott.
- Ó, hogyne, gyere csak.
- Én is veletek tartok – csatlakozott hozzánk Bobby.
Blair egy két dologban hasonlított csak bátyjához: a magasságában és hosszú fekete hajában. Egyébként egy iszonyú jó csaj volt, ha mondhatok ilyet anélkül, hogy bárki is félreértené. Formás volt és olyan igéző pillantással áldotta meg a sors, hogy nem értettem, Tim mért nem itt lebzsel és teszi neki a szépet. Úristen, ha pasi lennék és az egyik barátom húga így festene, akkor tuti feleségül venném. Blair fantasztikus csaj volt, s a stílusát is fel lehetne tenni instagramra motiváció gyanánt. Olyan bőrszerkót viselt, amely pontosan ott állt jól, ahol kellett.
- Hé, Blair, ez itt Violet és Bobby.
- Csodás – morogta Blair fel sem nézve egy vaskos könyvből, amit olvasott.
- Kérlek, vezesd őket körbe a boltban. – Lucas sarkon fordult, s visszasietett a lakásba.
Blair felemelte a mutatóujját, s körözött vele.
- Tessék, körbevezettelek.
- Ennél kicsit részletesebb körbevezetésre számítottunk – jegyezte meg Bobby csalódottan. Őt tényleg érdekelte a bolt.
- Nem vagyok idegenvezető, vagy úgy festek talán? – nézett Bobbyra lángoló tekintettel.
- Nem… cseppet sem festesz úgy.
- Inkább egy olyan csajnak tűnsz, aki iszonyú bénán adja elő a bunkót – feleltem.
- Nem adok elő semmit – csapta be a könyvét. – Ilyen vagyok.
- Akkor kész aranybánya lehet ez az antikvárium. A kedvességed csak úgy vonzza a vásárlókat.
- Mit kötekedsz velem? – állt fel a székéről.
- Nem kötekedem, csupán megvédem magunkat egy csajtól, aki csak azért bunkózik velünk, mert rossz vámpírral jöttünk. – Fél esély volt arra, hogy a megérzésem beigazolódik, de meg kellett próbálnom.
Blair arcából eltűnt a vér, majd zavartan elkapta a tekintetét. Egy-nulla nekem.
- Nincs ebben a boltban semmi különösebb látnivaló, de, ha ennyire látni akarjátok, akkor gyertek.
- Köszönjük.
- Van valami konkrét, amit akartok?
- Csak körülnéznénk – válaszoltam. – Még sosem jártam régiségboltban, mondjuk, ami azt illeti, még Londonban sem.
- Honnét jöttetek?
- Amerikából – vágta rá Bobby.
- Jó sokat utaztatok akkor.
- Nem keveset.
- És mit csináltok itt?
Bobby-val egymásra néztünk, s láttam a szemében, hogy nem tartja jó ötletnek beavatni Blairt, de én csodálkoztam volna, ha nem tudná eleve, hogy miért jöttünk a bátyjához.
- A bátyád segít megtalálni a Ködös várost.
Blair arcáról lerítt, hogy nem ismeretlen előtte a Ködös város létezése, s azzal is tisztában van, hogy Lucas kutat utána, viszont az megdöbbentette, hogy ebben az ügyben érkeztünk ide.
- Sokan próbálták már megtalálni, de csakis a médiumok léphetnek be.
- Akkor még szerencse, hogy én az vagyok.
Blair fürkészve végigmért, majd fennhangon így szólt:
- Na, persze, Wortinghamnek mindig furcsa haverjai voltak. De ez engem nem érdekel. A boltot akartátok látni, nem? Akkor nézzétek meg ezt az apróságot, ez a karkötő a híres Kleopátráé volt állítólag.
- Aha – nyögtem. Most meg miért váltott témát ilyen hirtelen?
- Honnét tudod, hogy az övé volt? – érdeklődött Bobby.
- Én nem tudom, de a vásárlónak tudnia kell. Ha gyűjtő, akkor tudja, ha csak egy laikus, akkor megvezethető. Erről szól ez a business. Vagy igaz, amit árulunk, vagy nem. Én nem tudom, hogy itt mi valódi és mi hamisítvány.
- Akkor hogy lehetsz te itt eladó?
- Ez csak átmeneti állapot – magyarázta Blair. – Csak pár hétre jöttem Londonba, aztán majd továbbállok.
- Merrefelé mész majd?
- Valószínűleg haza, Itáliába. S, ha már Itáliánál tartunk, akkor ez a hegedű pontosan onnét származik.
Blair egy világosbarna hegedűt nyomott Bobby kezébe, majd a hangszer alatt heverő kottafüzetre szaporán írni kezdett:
„Ne bízz meg Wortinghamben, csakis a hatalom érdekli. Ne kérdezz semmit, mert hallgatózik. Dolo pugnandum est, dum quis par non est armis ”
- Szép ez a hegedű – köszörültem meg a torkomat, miközben átvettem a tollat Blairtől.
- Úgy tartják, hogy a tizenhetedik században készítette egy olasz hegedűművész a fiának, aki különös tehetséget mutatott a zene iránt.
„Miért mondod ezt nekem? Nem is ismersz! Amúgy meg nem tudok latinul, így egy szót sem értettem az utolsó mondatból.”
Blair átvette a füzetet, s halovány mosoly jelent meg a szája sarkában.
„Téged nem, de őt nagyon ismerem. Csellel kell harcolni annak, akinek a fegyvere gyengébb.”
Mielőtt újra írni kezdtem volna Blair kivette a kezemből a tollat, s így szólt:
- Ha érdekelnek a hangszerek, akkor tudok még mutatni neked egy-két ínyencséget. –Ezzel véget ért az igazi párbeszédünk, s én törhettem a fejem az indítékain és az intésén.

6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2017.06.03. 10:39
senussya

Hűha, nagyon ügyes vagy! És miről szól a szakdolid, ha szabad kérdeznem? Nem mintha értenék hozzá, csak kíváncsi vagyok :) És államvizsgán sok tételed van? Biztosan jól fog sikerülni! Én nagyon szorítok neked!

A kórházi gyógyszerész mit csinál?

Négy nap? Hümmm.... nem adtál sokat a mini-Nicolasnak :D Írom ám egyébként, csak most valahogy ihlethiányom lett, megakadtam egy ponton.... de majd elmúlik :D

Idézet
2017.05.23. 20:47
Tachion

Bezony, most nyáron végzek - ezért is tűnök el egy-egy hosszabb időre. :P De a szakdoga már leadva és megvédve, már "csak" az államvizsga van hátra. :D

Terveim vannak, az álmom az, hogy kórházi gyógyszerész lehessek, úgyhogy valószínű meg is pályázok egy rezidensi állást. Ha nem jön össze, még mindig ott van a gyógyszertári munka. Nálunk azért viszonylag sok a lehetőség.

De örülök, hogy minden okés veled! :) A sütésbe is bele lehet jönni - jó, mondom ezt én... :'D

A sztorihoz: négy napra tippelek. És igen, már az én fejemben is megfordult a gondolat, hogy de még mennyire, hogy hasonlít!

Idézet
2017.04.26. 17:45
Senussya

Hűhaaaa... akkor megy a szakdoga írás, államvizsgára készülés ezerrel? :D Nehezen törődtem bele én is abba, hogy fel kellett nőni :D Nyáron végzel is már? Vannak terveid már munka kapcsán?

Köszönöm, velem minden rendben. Én sajnos, vagy éppen szerencsére már búcsút intettem az egyetemi éveimnek lassan egy éve. Augusztusban lesz 3 éve, hogy a jelenlegi cégemnél dolgozok pénzügyesként. Szeretem azt, amit csinálok, kollégáimat, főnökömet. Most egész ideális az életem összességében. Persze vannak mélypontok, de kinek nincsenek? Egyébként jelenleg igyekszem felnőni a háziasszony szerephez, a sütéssel még nagyon hadilábon állok :P

Ez jó :D Te mire fogadsz? Én nem is tudom... én írom, de nem tudom, hogy fognak-e verekedni, illetve mikor... benne van a levegőben az biztos. :D Mondjuk jó lenne, ha Nicolas észrevenné, hogy ez az elkényeztetett tékozló fiú kicsit hasonlít valakire....

 

Idézet
2017.04.25. 21:14
Tachion

Hát, próbálok beletörődni, hogy ha minden jól megy, hamarosan befejezem az egyetemet, és dolgozni kezdek. Öregszem. :P

Veled mi újság? :)

A történethez pedig: vajon mikor lesz az első bunyó Nicolas és az újdonsült szobatársa között? Tegyük meg tétjeinket! :D :D

Idézet
2017.04.23. 19:52
Senussya

Tachion! :D De örülök neked! Köszönöm szépen, hogy írtál és velem tartasz! Mi újság veled mostanság?

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

citatum
minden napra egy bölcselet



aktuális
dolgok, amelyek most foglalkoztatnak

Ezt a regényt írom:

Cím: A horror városa
Állapot: Hatodik fejezet

Történet: A tragédiával végződő egyetemi tanév után Nicolas McGregort csak egy dolog élteti: a bosszú. Ehhez azonban az Éjharcosok Ligájának a segítségére lesz szüksége, ezért Enoch-ba, a vámpírok fővárosába utazik. Nem is sejti, hogy egy előre kitervelt, kegyetlen játékba csöppent, ahol nem követhet el több hibát.

Ezt a regényt olvasom:



Ezeket a sorozatokat nézem:





 

A design elkészítésében segítségemre volt: Lindadesign.gp és Fuckinway.gp

Szavazás
Örülsz-e annak, hogy Violet mégis él?

Igen
Nem
Inkább Lana élne
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Mi hiányzott nektek az első könyvből?

Több humor
Több dráma
Több szex
Több izgalom
Több szerelem
Több horror
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Véleménykérő
Szerintetek ki a gyilkos?

Emma
Tim
Violet
Nicolas
Az Angyal
Lame
Carla
Valaki más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

 

 


Alicia Vikander - A legbiztosabb magyar forrásod az Oscar-díjas színésznõrõl! Képek, cikkek, hírek, minden egy helyen!    *****    -----Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Design!----    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG -A LEGINFORMÁLTABB ÉS LEGTARTALMASABB MAGYAR HONLAP AZ ÉNEKESNÕRÕL - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! Azaz... Hol a sapkája??? Ó jaj! Most mi lesz? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Ha te is szereted az Arrow sikersorozat elbûvölõ házaspárját látogass el az ország egyetlen Olicity rajongói oldalára!    *****    Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony - Barbie - My Little Pony    *****    VIDEOJÁTÉK HONLAP! Retro játékoktól, a legújabbakig! Friss újdonság: Call of Duty: WWII és WoW: Battle for Azeroth!    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Ho-ho-hó! A Mikulás útra kész! De hova lett a sapkája??? Ó jaj! Elmarad a Mikulás-nap??? Gyorsan gyertek a Mesetárba!    *****    Legfrissebb videojátékok, fõleg Warcraft és FPS játék hírek! Blog, Airsoft, Tech! Kattints ide!    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Hová bújnak a virágmanók, ha elered az õszi esõ? Nem találjátok ki? Nyuszi mama majd elárulja! Gyertek a Mesetárba!    *****    Nálam nincsenek AKCIÓK, minden elemzés BECSÜLET KASSZÁS, az oktatás pedig INGYENES! Keress oldalamon!    *****    Bavaria 42 2018ban is várunk szeretettel mindenkit egy felejthetetlen tengeri vitorlás túrára! Vitorlás tudás nem szükséges!! Bavaria 42    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - HA ELSÕKÉZBÕL SZERETNÉL INFORMÁLÓDNI, AKKOR ITT A HELYED - LEGFRISEBB HÍREK, KÉPEK, CIKKEK!    *****    Karácsonyra szép AJÁNDÉK egy Személyre szóló asztrológiai elemzés! Kinyomtatva és bekötve örök emlék marad!    *****    ***MUNKALEHETÕSÉG!*** Új cég, új lehetõség, ingyenes regisztráció! Ugye tudod, mit jelent elsõk között lenni...?!    *****    A legfrissebb videojátékokról olvashatsz híreket! Elemezzük a Call of Duty sorozat legújabb részét World War II    *****    A RENDKÍVÜLI horoszkóp akciók Karácsonyig tartanak,most rendelj saját illetve szeretteid részére elemzéseket. Kattints