~Álmokból építek várat~

álmokból építek várat
2006.05.21

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki idestova tíz évvel ezelőtt létrehozta ezt a portált. Hogy mi is volt a célja ezzel? Igazából semmi egetrengető, világmegváltó dolog. Csak szerette volna megosztani a nagyvilággal a gondolatait. Ami aztán olyan jól sikerült, hogy sok barátot szerzett a blogon keresztül, s rengeteg tapasztalattal gazdagodott. 
Ez a lány időközben felnőtt, de a portál még mindig működik, s működni is fog. 
Időközben olyannyira a szívéhez nőtt, hogy soha az életben nem fogja abbahagyni a szerkesztését. Mert ez az a hely, ahol álmokból épít várat. 
Miféle álmokból épül fel az a vár? 
Élményekből, amelyek a mindennapokat teszik édessé...
Olvasónaplóból, amelyek gondoskodnak arról, hogy kiszakadjunk a valóságból...
Filmkritikákból, mert a virtuális valóság is tud igencsak szórakoztató lenni...
Saját írásokból, mert az általunk teremtett világ mindig sokkal érdekesebb...
Esküvőblogból, mert a Nagy Nap mindenkine egyformán fontos...
Végül pedig Időutazásból, mert jó megismerni más korok szellemét. 
Mit kínál neked ezeken kívül a portál úrnője? Lehetőséget arra, hogy kritikát kérj, legyen szó az oldaladról, vagy éppen egy általad írt regényről. Emellett szívesen készít designt is a weblapodra. S mindezt ajándékba. 

Műveim Média Esküvő Időutazás

Mások oldalai
Látogass el hozzájuk is!



Chat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hozzászólásláda
Friss bejegyzések
2018.11.14. 10:07
2018.10.27. 10:23
2018.09.29. 10:37
2018.08.11. 09:48
2018.07.14. 13:23
Friss hozzászólások
 
Életem lapjai

A horror városa

2018.03.25. 16:12, senussya
Tíz

Nicolas

Enochban semmi sem maradhat titokban, legalábbis semmi olyan, amely a kocsmákban zajlik, ugyanis az ominózus eset óta társaim más szemmel tekintettek rám a főhadiszálláson. Eddig sem álltam valami közel hozzájuk, ugyanis mindig a magányt kerestem, még a közös étkezések alkalmával is, de a kocsmában lezajlott verekedés után arra lettem figyelmes, hogy növekvő érdeklődéssel követik nyomon minden lépésemet. A Jonathan Milleres párbajom után megszereztem azt a tiszteletet, amelyet sosem kértem, de amely megelégedéssel töltött el, viszont a kocsmai incidens után nem kért érdeklődés közepébe kerültem. A társaim figyelme is nagyon bosszantott, de velük legalább nem kellett szót váltanom, viszont Ashvins tábornokot nem szerelhettem csak úgy le, amikor az irodájába hívatott.
Az ablaknál állt háttal nekem, így amikor beléptem először csak a kopasz tarkóját láttam, majd lépteimet meghallván, azonnal szembe fordult velem.
- Hívatott, uram – csuktam be magam mögött az ajtót. Nem tudtam, hogy mit akarhat tőlem, s egy kis izgalommal töltött ez el. Még nem álltam készen arra, hogy uralni tudjam a képességemet, s mivel a Millerrel történt beszélgetés után úgy döntöttem, hogy befejezem azt, amit elkezdtem, vagyis megtanulom használni a képességemet, és megmentem Violetet, cseppet sem örültem volna annak, ha ez a férfi búcsút int nekem valami mondvacsinált okkal. Látnia kellett a változást mind a hozzáállásomban, mind pedig a képességeimben. Régóta leszállt már rólam, nem piszkált, hiszen én voltam az egyik legjobb a csoportjában. Csakhogy a tábornok nem szokta az újoncokat az irodájába hívogatni könnyed csevejre. Akit idehív, azt általában eltanácsolják a bázisról.
- Szinte hallom, ahogyan az agytekervényei kattognak, McGregor – szólalt meg.
- Csak nem tudom mire vélni, hogy behívatott, uram.
- Az Éjharcos ismérve, hogy nem ijed meg a váratlan helyzetektől.
- Nem ijedtem meg – húztam ki magam sötéten.
- De nem is olyan nyugodt, mint lennie kellene. Figyeljen ide, McGregor, nem azért hívtam ide, hogy kidobjam a bázisról.
Nem mondom, hogy nem gördült le nagy kő a szívemről.
- Akkor miért kéretett magához?
- Hozzám is eljutott a múltkori kocsmai incidens híre. Hangot kell adnom abbéli nemtetszésemnek, hogy az egyik kiképzés alatt álló újoncom a szabadidejében leissza magát. Nem érdekel, hogy miért lépett megint az önpusztítás útjára, de nem vet jó fényt ránk, ha alkoholisták vannak közöttünk.
- Nem vagyok alkoholista – vágtam közbe sértődötten.
- Hát szerintem pedig közel áll hozzá. Nem arról van szó, hogy itt szenteskedek, mert én is megiszom a magamét alkalomadtán, de nem állandóan. A pohárnál találhatna hasznosabb társaságot is. Önuralom, McGregor, önuralom. Önuralom nélkül nem fogja elérni a célját, bármi legyen is az.
- Értem – sóhajtottam. Lényem egy része pontosan tudta, hogy igaza van, de a másik, a vadállat ellenkezni akart.
- A történet másik fele pedig az, hogy a kocsmában történt közbelépése azt jelzi, hogy sikerült valamit elültetni az Éjharcosok filozófiájából abban a makacs fejében. Nem sokszor mondom, de maga ezzel a tettel büszkévé tett engem.
A szavai nem kért könnyeket csaltak a szememre, amelyeket visszaszorítva égett a torkom. Soha, senkit nem tettem még büszkévé, jobban mondva: Ashvins olyan volt, akinek a véleményével törődtem.
- Köszönöm, uram – biccentettem.
- Jonathan Miller most már kétszeresen adósa, McGregor, s a vámpírok is láthatták, hogy nem érdemes packázni egy Éjharcossal.
- Még nem avattak fel, uram – emlékeztettem.
- Ó, igen, a felavatásig hosszú és nagyon fájdalmas út vezet, de kétségem sincs a felől most már, hogy hamarosan az Éjharcosok Ligájában köszönthetjük. Persze ennek ára van, például abba kellene hagyni a kocsmatúrákat, mert nem vezetnek sehová sem. A másik jó tanácsom, hogy merítsen erőt a társaiból, ugyanis az Éjharcos lét csapatjáték, nem vagyunk mi kóborlók. Sokszor nagyon sok múlik azon, hogy kik állnak mellettünk.
- Nem vagyok egy csapatjátékos.
- Akkor itt az ideje eldobni a régi, rossz szokásokat és újakat találni helyettük. Kezdhetné, mondjuk Millerrel, ha jól tudom, ő szívesen maga mellé állna.
Fogalmam sem volt, hogy honnan tud a Millerrel folytatott beszélgetésünkről, de a legjobban az bosszantott, hogy nem tudtam, mi a célja ezzel az egésszel.
- Miller nem a társam akar lenni, hanem fel akar használni a saját céljaihoz.
- Millert végre érdekli más is az élvezeteken kívül, miért akarja ebben gátolni?
- Uram, tudja egyáltalán, hogy Miller miben akar közösködni velem?
Ashvins bólintott, miközben lehuppant a székére.
- Miller amióta idekerült fújtat az apjára, s most ebben rokonlelket talált magának – mondta fürkésző tekintettel. Ezek szerint az ő figyelmét sem kerülte el a tény, hogy egy befolyásos politikus fia vagyok.
- Én nem fújtatok az apámra – ellenkeztem, leginkább magamnak címezve a szavakat. Magamat szerettem volna meggyőzni egy nagy hazugságról.
- Ez nem az én dolgom, nem is kívánok ebbe belemenni. Ami az apja és ön között van, csakis magukra tartozik. Térjünk vissza Millerre, ő ugyanis szentül hiszi, hogy van esélye a vezető arisztokraták ellen, ha ifjú titánokból hadsereget szervez.
- Azt akarja, hogy barátkozzak össze vele és beszéljem le erről a hülyeségről – világosodott meg a kép.
- Miller a vesztébe rohan, teljesen feleslegesen. Az apja jó politikus, de csapnivaló szülő, s ennek ez az eredménye. Szeretem a harcot, mindennél jobban, de az esztelen vérontást, kiváltképp vámpír és vámpír között mélyen elítélem, s, ha tehetem, igyekszem megelőzni. Miller terve véres csatához vezethet, ezért kell csírájában elfojtani. Szerencsétlen nyomorult előtt sosem volt jó példakép, szüksége van olyasvalakinek az útmutatására, akire felnéz, s maga ilyen.
- Úgy vélem, túlbecsüli a befolyásomat, uram.
- Ez csak akkor derül ki, ha bebizonyítja, hogy tévedek.
- Még, ha igaza is van, nem hinném, hogy lebeszélhetem az őrült tervéről.
- Nem lebeszélni kell, hanem új utat, új célt mutatni neki.
- Szerintem őt semmi sem érdekli a bosszúnál jobban.
- Még a legmegátalkodottabb gyermek is vágyik az apja szeretetére és figyelmére, Miller sem kivétel, csak most elhagyva érzi magát.
- Tábornok, még a saját kapcsolatomat sem tudtam rendbe hozni a saját apámmal, nemhogy másét.
- Talán Miller esete jó tanulópénz lesz.
Láttam rajta, hogy hajthatatlan, semmivel sem tudom meggyőzni arról, hogy rossz vámpírt választott erre a feladatra, ezért beleegyeztem a dologba.

Nehezemre esett, de véget kellett vetnem jóleső magányomnak, első lépésként az ebédlőben helyet foglaltam Jonathan Miller mellett, aki képtelen volt palástolni a meglepettségét:
- Eltévesztetted az asztalt?
- Meguntam a magányt – hazudtam.
- Sejtettem, hogy egyszer kötélnek állsz – jött izgalomba.
- Nem azért jöttem, hogy az apáink lefejezéséről beszéljünk – állítottam le már a legelején.
- Ne csináld már! Az apáink rosszak, meg kell őket büntetnünk.
- Csak a vámpírok istenei büntethetnek meg minket a tetteinkért. Istennek hiszed talán magad?
- Talán máris kibékültél az apáddal? – húzta össze a szemét.
- Nem beszéltem vele a nővéred születésnapja óta.
- Akkor nem értem…
- Miller, te sosem vágytál valami hasznosra? Soha nem akartál elérni valami nagyot? Valami olyat, amiben nem kell szembefordulnod a családoddal. Úgyis elégtételt vehetsz az apádon, hogy közben nem válasz apagyilkossá.
- Mire akarsz kilyukadni? – Tekintetében érdeklődés csillant.
- Arra, hogy a legjobban azzal tudod legyőzni őt, ha bebizonyítod, hogy téved veled kapcsolatban. Azért hozott ide, hogy megbüntessen, igaz? Valójában csak azt akarta bebizonyítani, hogy gyenge vagy és szükséged van rá. Azt akarja, hogy sírva a lába előtt csússz a bocsánatáért. Hogy megtörj.
- Ez így van, ezért kell megbüntetni – sziszegte.
- A büntetésnek sok formája van, de halállal csakis az isteneink büntethetnek.
- Álmomban sem hittem volna, hogy vallási fanatikus vagy – húzódott el tőlem undorodva.
- Nem vagyok vallási fanatikus, nem gyakorlom a vallást, de hiszek abban, hogy az apagyilkosság nem járható út. Hiszek abban, hogy azért megbűnhődnénk mi is.
- Elvesztettem a fonalat.
- Figyelj, az apád biztos abban, hogy el fogsz bukni itt, hát mutasd meg neki, hogy felavatott leszel a saját erődből.
- De engem nem érdekel a Liga, én nem akarok belépni.
- Az teljesen mindegy, a lényeg az, hogy ő ezt nem tudja. Sir Henry arra vár, mikor törsz meg, de te ezt az örömet nem fogod megadni neki soha, sőt! Borsot törsz az orra alá azzal, hogy végigcsinálod a kiképzést, s ő majd szépen az első sorban ülhet a felavatási ünnepségen. Gondold csak el, hogy mit fognak hinni a nagybecsű barátai, akiknek elsírta már ezerszer, hogy milyen semmirekellő fia van, amikor felavatnak. Ha elveszed az életét, akkor megszabadítod a szenvedéseitől, akkor nem tudod bosszantani őt. Gondolj bele!
Láttam, hogy szavaim valóban gondolkodóba ejtették, mivel bőszen ráncolta a homlokát, de biztos voltam abban, hogy ez csak az első kör, nem tudom teljesen meggyőzni.
- Van abban valami, amit összehordasz – szólalt meg végül. – Ezzel tényleg lejárathatnám, istenem, de jó lenne! Csakhogy van egy kis bökkenő: nekem semmi esélyem végigcsinálni a kiképzést, alkalmatlan vagyok rá.
- Majd én segítek neked.
- Miért segítenél?
Mert Ashvins parancsba adta, s én nem akarom, hogy kirúgjon a bázisról, mert még nem tanultam meg mindent, amire szükségem van.
- Mert, ahogy rámutattál, hasonlóak vagyunk – feleltem. – Én is borsot akarok törni az apám orra alá azzal, hogy felavatott leszek, de ez egyedül nem fog menni, szükségem van egy szövetségesre.
- Azt ugye tudod, hogy sok dolgod lesz velem? – sandított rám.
- Nem több mint magammal – hörpintettem fel az ebédemet. Meg sem közelítette a kedvenc italomat Roxanne büféjében, de eléggé tápláló volt ahhoz, hogy bírjuk az edzéseket.
- Mivel kezdjük?
- Ma, az esti vacsora után találkozzunk lent a pályán, először is, jó kondiba kell hoznunk téged.
- Az a sok futkosás és erősítés nem elég, amiket a tábornok erőltet ránk?
- Tekintve, hogy folyton lazsálsz, amikor nem figyel, kétlem, hogy elég volna.
Jonathan Miller tisztában volt azzal, hogy a tábornok nem sok mindent elnéz neki, amit másnak nem, ezt szépen ki is használta, ugyanis amikor csak tehette, lazsált.
- Jól van, találkozzunk ott.
- Emellett ezentúl nem lazsálhatsz az edzéseken sem. Ha tényleg fejlődni kívánsz, akkor mindent meg kell tenned, amit a tábornok csak parancsol. Nincs több kihagyott hajnali futás, vagy elbliccelt erősítés.
- Azt hiszem, nagyon meg fogom ezt bánni, de rendben. Van egy olyan gyanúm, hogy te rosszabb leszel, mint a tábornok.
- Abban biztos lehetsz, hogy én nem fogok lenyelni neked semmit sem csak azért, mert az apád befolyásos. S, ha valóban annyira haragszol rá, akkor nem élsz vissza a nevével többet, hanem magad taposod ki a saját utad.
- Ebben mondjuk van valami – vakarta meg az állát. – Téged egyáltalán nem érdekel az arisztokrácia, igaz? Nem csinálod össze magad, ha egy magasabb rendűnél kell kihúzni a gyufát.
- Mindig is arisztokrata voltam, s régen ezt ki is használtam, akárcsak te. Viszont az évtizedek alatt rájöttem, hogy nem a származás dönti el, hogy mennyit érsz, vagy, hogy mire vagy képes, hanem a döntéseid és tetteid. Mint tudod, az apám a vámpírkirály főtanácsnoka, így azt hiszem, feletted állok a ranglétrán, de engem ez rohadtul nem érdekel. Soha nem fogok az apámra hivatkozni, bármilyen csávába is kerüljek.
- Te máris független vagy tőle, ezért nem akarod megölni.
Azért nem akartam megölni az apámat, mert nem volt hozzá elég erőm. Akármilyen is a kapcsolatunk, soha nem lennék képes végleg eltörölni őt a világ színéről, mert végső soron jó érzés volt tartozni valakihez, még akkor is, ha nem beszéltünk egymással.

Violet

Sűrű volt az éjszaka, hideg és mélysötét. Az elburjánzott növényzettől lassan tudtam csak haladni az erdőben, ugyanis folyton folyvást összekarcolták a testemet. Fogalmam sem volt arról, hogy merrefele tartok, de mindenképpen ki akartam jutni a körülölelő sötétségből. A szívem a torkomban dobogott, s voltaképpen ez volt az egyetlen hang a kínzó csendben. Rossz érzés kerített hatalmába, nem tudnám megmagyarázni, afféle rossz megérzés, ezért megszaporáztam a lépteimet. Szívem dobogása mellett egyszer csak másféle hang is hallatszott, méghozzá lihegés. Olybá tűnt, valaki követ, s a lihegése egyre közelebbről hallatszott. Páni félelem kerített hatalmába, s már szinte futottam a fák és indák sűrűjében, mígnem hasra estem egy kiálló gyökérben. Sár ízét éreztem a fogaim között, amelyet igyekeztem minél gyorsabban kiköpni, a térdem égett ott, ahol felhorzsoltam az esés közben, de nem maradhattam odalent, ugyanis üldözőm már nagyon közel lehetett, mivel egyre hangosabb volt a lihegése. Összeszedtem minden erőm, s folytattam utamat az ismeretlen sötétségben.
- Segíts… - csendült egy túlvilági hang mögöttem, mire megtorpantam.
Megfordulva egy férfivel találtam szemben magam, aki szakadt ruhákat viselt, mintha letépték volna róla, s aki olyan átlátszó volt, hogy tökéletesen láttam a mögötte lévő dzsungelt. Elgyötört arcán a világ összes fájdalma tükröződött, nekem pedig földbe gyökerezett a lábam, holott menekülni szerettem volna.
- Segíts… - nyújtotta felém csont sovány ujjait.
- Ki vagy te? – kérdeztem reszketve.
- Segíts… - ismételte, s vészesen közeledett felém.
- Miben segíthetnék és egyáltalán ki vagy te? – A hangom hisztérikussá vált.
- Segíts… - suttogta, ujjai megérintették az arcomat, amelyből annyit éreztem, hogy valami jeges érintkezik az arcommal.
A szívem már a torkomban dobogott, s én felsikoltottam. Ekkor megváltozott a táj, s egy félhomályban úszó teremben kuporogtam a földön. Nehezen vettem levegőt, de mivel a szellem eltűnt, lassan kezdtem megnyugodni. Éreztem, hogy jeges veríték folyik végig a hátamon, ez még a Harshbéli élményeimnél is rosszabb, pedig azok a látomások sem voltak kispályások.
- Ne fojtsd el magadban az erőt, Violet – szólalt meg egy hang a félhomályból.
- Én… én nem tudom, hogy mi történik, s hogyan irányítsam – nyögtem.
- A szellemi világgal történő találkozás a lényed része – lépett elő az árnyékból Kalyana. – Meg kell szoknod, hogy szólnak hozzád.
- Honnan tudjam, hogy ez nem egy álom? – vonta fel a szemöldökömet. A fejem kínzón lüktetett, s éreztem, hogy a térdem még mindig ég a horzsolástól. Lehet, hogy még mindig a dzsungelben vagyok, s most álmodok. – Élők és holtak között bolyongva már komolyan nem tudom, mi a valóság.
- Meg kell tanulnod különbséget tenni a szellemek és a mi világunk között, csakis akkor válhatsz teljesen médiummá.
Lassan megjelentek előttem az elmúlt napok emlékei, Kalyana bezárt engem ebbe a lyukba azért, hogy teljesen le tudjak csendesedni. A médiumok kiképzésének része ez a világtól való elvonulás, amely során teljes csendben tudunk meditálni, s érintkezni a túlvilággal. Csakhogy nekem egyfolytában lidérces álmaim voltak, amelyek olyan valóságosnak tűntek, hogy komolyan éreztem minden fizikai fájdalmat, amit a látomásaimban, vagy, ahogy ők hívják: jelenéseim során is. Quantara elméleti órái során azt tanultam, hogy a jelenések valóságosak, de mégis inkább olyan álomszerűnek érezzük, hiszen nincsenek hatással fizikai valónkra, vagyis nagyon nagy erő kell ahhoz, hogy fizikailag is érezzük azt, amit a jelenések során. Így válunk képessé arra, hogy az ott megjelent szellemek erejét használjuk a valóságban is. Nekem, mint kezdő médiumnak nem szabadna ennyire erősen éreznem a jelenéseket, persze én vagyok a Wayra, akinél úgy fest, minden máshogy működik. Nagyon elegem volt ebből a Wayra-dologból. Azt mondják, rám várnak évszázadok óta, de én még arra sem vagyok képes, hogy az erőm egy apró szeletét uralmam alá vonjam. Mégis milyen megváltó az, aki ilyen szerencsétlen?! Arról nem is beszélve, hogy soha nem akartam ilyen nagy szerepet vállalni a világ sorsában, én csak zenélni szeretnék és nyugodtan élni.
- A sorsunkat nem mi választjuk, hanem az választ minket – jelentette ki Kalyana, mintha csak olvasna a gondolataimban.
- Ahonnét én jövök ott pont az ellenkezőjét tartják.
- Senki sem választhatja meg a saját sorsát, mindannyian bábuk vagyunk a nálunk hatalmasabb erők sakktábláján – sóhajtotta, majd elindult az ajtó felé. – Ne fogd vissza magad, Violet, ne félj magadtól, így előbb szabadulhatsz innen.
Hát persze, amíg nem vagyok képes felszabadítani az erőmet és elfogadni, addig nem mehetek ki ebből a cellából. Ebből a nyirkos falakkal körülvett, minden bútorzatot mellőző helyről.
- Én nem félek magamtól.
- Dehogynem. Megrettensz attól, hogy mi is rejtőzik benned, ezért visszafogod magad, s menekülsz a jelenésekből ahelyett, hogy te irányítanád őket.
- És mégis hogyan irányítsam őket?
- Le kell csendesítened háborgó lelkedet, Violet, ehhez megkaptad az eszközt.
Persze, szerinte a meditációt a csúcsfokra kellene emelnem ahhoz, hogy teljesen ura legyek önmagamnak. Csakhogy ez nem megy nekem. Sokat javult a koncentrációm, de nem az igazi. Lehet, hogy abban igaza van, hogy tartok önmagamtól. Azt sem tudtam tizennyolc évig, hogy az embereken kívül léteznek a filmekből ismert felsőbbrendű fajok is, nemhogy azt, hogy én is egy vagyok közülük. Itt mindenki azt hiszi, hogy én vagyok a Wayra, akire évszázadok óta várnak, miközben én biztosan tudtam, hogy tévednek. Vagy csak reménykedtem abban, hogy tévednek? Ha nem én vagyok az, akit megjövendöltek, hanem csak egy egyszerű médium, akkor nem kell oldalt választanom és háborúznom. Voltaképpen csak hinni akartam, hogy nem vagyok igazán különleges. Mert, ha én vagyok a Wayra, akkor ki kell állnom egy ismeretlen népért, s szembe kell néznem a legnagyobb félelmemmel: a harccal Nicolas ellen. Mióta ebben a börtönben sínylődtem, egyre többször felmerült bennem a Nicolasszal való harctól való rettegés. Bosszút akartam rajta állni Lana miatt, de megdermesztett az a gondolat, hogy mi lesz, ha képtelen leszek végezni vele? Nem vagyok egy szűzlányka, hiszen Nicolas előtt is jártam srácokkal, de soha nem éreztem olyat, amilyet ő váltott ki belőlem. Ez a szerelem tiszta volt és mocskos, a mélybe rántott és az égig emelt, villámlott és mennydörgött, azt hiszem, ez a nekem való szerelem volt. Csakhogy nem a megfelelő férfival. Nicolas átvert, kihasznált és miatta elvesztettem az egyik legkedvesebb barátomat. Vajon ez a tűz minden vámpírral köttetett kapcsolat velejárója? Ha összejönnék Timmel, akkor vele kapcsolatban is feltámadna ez a szenvedély? Vagy ez csak Nicolasszal működött így? Az tény, hogy még a jóslat is Nicolast rendelte mellém, de a prófécia tévedett. Mi van, ha velem kapcsolatban is téved?
„Ezt csak úgy tudhatod meg, ha végre szembenézel önmagaddal.” – szólalt meg egy hang a lelkem mélyéről.
A hang, bármennyire is idegesítő volt, igazat szólt. Szembe kell néznem végre önmagammal, s ki kell derítenem, hogy mire vagyok képes.
Törökülésbe húztam a lábaimat, s elkezdtem koncentrálni. Nem volt olyan egyszerű tekintetbe véve a tényt, hogy sajgott mindenem, s a szívem olyan hangosan kalapált, hogy kezdett idegesíteni. Le kell csendesednem, valami szépre kell gondolnom, valami megnyugtatóra. Gondolataimat egy szép tisztás felé igyekeztem összpontosítani, s éreztem, hogy egyre halkabban ver a szívem. Jól van, alakulunk.
Újra a dzsungelben találtam magam, s első reakcióm az volt, hogy ki kell jutnom innen, aztán eszembe jutottak Kalyana szavai, hogy szembe kell néznem magammal. Talán ezúttal másképp kell reagálnom a jelenésben történtekre. Ha megint elkezdek futni, akkor újra ugyanúgy fog végződni minden, mint eddig mindig. Nehezemre esett, de megálltam, s próbáltam mozdulatlan maradni. Jöjjetek csak szellemek, készen állok! Ez egy nagy hazugság volt magamnak, de másképp képtelen lettem volna ott maradni egy helyben.
Nem siették el a dolgot, ugyanis elég sokáig ácsorogtam ott lehunyt szemmel egy helyben. Talán ők is tartottak tőlem legalább annyira, mint én tőlük.
- Segíts… - szólalt meg a férfi, akivel nemrég találkoztam.
Vettem egy nagy levegőt, s kinyitottam a szemem. Ott állt előttem a szakadt ruháiban, a könyörgő tekintetével és elgyötört arcával. Jobban szemügyre vettem ezúttal: apám korabeli férfi lehetett, aki életében biztosan sok nő szívét megdobogtatta markáns vonásaival, s borzas fekete hajával. Az az egy baj volt csak vele, hogy csont és bőr volt a szerencsétlen, meg persze halott.
- Segíts… - nyújtotta felém ujjait.
El akartam ugrani előle, de megálljt parancsoltam a testemnek. Megborzongtam, ahogy hozzám ért jeges tapintása, minden erőmet össze kellett gyűjtenem ahhoz, hogy álljam a sarat.
- Segíts…
- Segítek, csak mondd meg, hogyan – nyeltem nagyot.
- Segíts…
- Ezzel nem sokra megyek – jegyeztem meg epésen. – Ha azt akarod, hogy segítsek, akkor mondd el, hogy mit tegyek, mert lövésem sincs.
- Segíts…
- Figyelj, mondj már valami hasznosat! – türelmetlenkedtem.
- Segíts… - nyújtotta felém a másik kezét is.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve felemeltem a kezem és megérintettem, vagyis megérintettem volna nyilván, ha lett volna teste.
Ekkor furcsa dolog történt, ugyanis amint hozzáértem, aranyszínű fény vette körbe a kezemet, a szellem arckifejezése pedig megkönnyebbültté vált.
- Köszönöm – suttogta, miközben elkezdett felfelé emelkedni egy aranyszínű fényben, mintha csak a mennyország kapuja nyílt volna meg felettünk.
Jóleső melegség járta át a szívemet, amellyel egyidejűleg iszonyatos fáradtság lett úrrá rajtam, s elsötétült minden körülöttem.
Mikor magamhoz tértem, már a kunyhómban, az ágyamban fekve tértem magamhoz.
- Végre felébredtél – hajolt fölém mosolyogva Quantara.
- Vége a látomásoknak?
- A cellában töltött időnek mindenképpen. Megtanultad azt, amit kellett, így már csak pár órát kell bent töltened, hogy tökéletesítsd az erődet.
- Mi volt az, amit meg kellett tanulnom?
- Hogy a szellemektől nem kell félni, ugyanis mindannyian minket szolgálnak. Mi történt a jelenésedben?
- Megérintettem azt a szellemet, s akkor valami furcsa, arany fény vette körül. Köszönetet mondott, de nem tudom miért.
- Abban kérte a segítséged, hogy továbbléphessen. A hely, ahová mi eljuthatunk, az a Purgatórium. Itt vannak azok a lelkek, akik valamiért képtelenek továbblépni a mennyek világába, vagy a pokol bugyrába. A médiumok képesek arra, hogy segítsenek rajtuk.
- Hát ez eléggé parásan hangzik – borzongtam meg.
- Ne félj, ez teljesen normális dolog. Csak hát eléggé kimerítő, ezért is ájultál el utána. Ahogyan egyre inkább felszabadul az erőd, annál inkább meg se fog kottyanni egy ilyen élmény.
- A Purgatóriumban rossz szellemek is vannak, nem igaz? – érdeklődtem.
Quantara arcáról lehervadt a mosoly, tekintete elsötétült.
- Sajnos igen. Vannak olyan rossz emberek, akik még a pokolnak sem kellenek, őket is tovább kell segítenünk, de velük óvatosabbnak kell lenni, ugyanis, ha elég okosak, akkor akár fel is használhatnak minket arra, hogy visszatérjenek az élők világába kísérteni és ártani.
- Ezt hogyan tudják megtenni?
- A legalapvetőbb módja, hogy megszállják a médiumot, aki segíteni akar nekik.
- De, ha ez ilyen veszélyes, akkor minek kell egyáltalán szánt szándékkal elmerülni a jelenésekben?
- Sajnos csakis így tudod megszokni az erődet és megtanulni uralni, nincs más mód. Viszont nem kell tartanod az ártó szellemektől, ugyanis ösztönösen megérezzük, hogy kik azok, akik nem tiszta szándékkal közelednek hozzánk.
- Honnan tudom, hogy valamelyik szellem ártó?
- Meg fogod érezni, ez ösztönös, mint mondtam.
- Az ösztöneim mostanában folyton cserbenhagytak – húztam fel az államig a takarót. Lanának azért kellett meghalnia, mert az ösztöneim Nicolas karjaiba sodortak. Minden a selejtes ösztöneim miatt történt.
- Ne légy magadhoz ilyen szigorú – simogatta meg a lábamat Quantara. – Mindannyian hibázunk, s te még nagyon fiatal vagy ahhoz, hogy csalhatatlan légy.
- Igaza van, Violet Norton – lépett be az ajtón Tim. Azóta nem láttam, hogy a médiumok bezárták. Egyszerűen arra sem volt időm, hogy a bátyámat megkeressem, nemhogy Timet. Viszont öröm áradt szét a testemben, amikor megláttam. Jól nézett ki, a haja nem volt olyan rendezett, ahogyan hordani szokta, s kimondottan jól állt neki, valamint új ruhákat kapott a médiumoktól, amelyek látatni engedték izmos felsőtestét.
- Jó, hogy látlak – biccentettem felé.
- Én hagylak is beszélgetni titeket – indult el kifelé Quantara. – Ma már nem lesz több edzés, Violet, töltsd az időt a barátaiddal.
- Ez végre egy jó ötlet – ásítottam.
- Minden rendben van veled? Hetek óta nem láttunk, s nem is tudunk rólad semmit sem.
- Csak nem aggódtatok?
- Mondhatni de.
- Ne félj, rossz pénz nem vész el – kacsintottam rá. – Jó az új szerkód.
- Örülök, ha tetszik – villantotta rám ezer wattos mosolyát, amitől falra tudtam volna mászni. – Bár meg kell, mondjam, jobban kedvelem a hagyományos farmert. Viszont itt jobbnak láttam beolvadni a néped közé. Így is eléggé bizalmatlanok velem szemben.
- Nézd el nekik, a vámpírok és a médiumok ősidők óta ellenségek.
- Igen, ezt pontosan tudom, ezen változtatni kell. Jelenleg egy oldalon állunk, meg akarunk védeni téged.
- Tudom, és hálás is vagyok érte – kászálódtam ki az ágyból. – Viszont fogalmam sincs, hogy mit vártok érte cserébe.
- Én csak azt szeretném, ha megtanulnád használni a képességeidet, hogy rendben legyél – válaszolta mézes-mázosan.
- Te nem akarod, hogy Wayraként harcba induljak?
- Hiszek abban, hogy te rendet teremthetsz a káoszban, amely kialakult, de nem szeretnék úgy tekinteni rád, mint egy csinos kardra a háborúban. Érző lény vagy, Violet Norton, akinek saját magának kell eldöntenie, hogy kiáll-e, vagy sem. Akárhogyan is döntesz, én melletted leszek.
Szép szavak voltak ezek, de egy belső érzés óvatosságra intett. Egy vámpírral már megjártam, nem eshetek bele megint ugyanabba a csapdába. Erős test, szép mosoly, meggyőző szavak: a vámpírok valóban világunk hitvány Rómeói, csak az a baj, hogy én nem vagyok egy gyámoltalan Júlia.

 

Még nincs hozzászólás.
 

citatum
minden napra egy bölcselet



aktuális
dolgok, amelyek most foglalkoztatnak

Ezt a regényt írom:

Cím: A horror városa
Állapot: Tizenharmadik fejezet

Történet: A tragédiával végződő egyetemi tanév után Nicolas McGregort csak egy dolog élteti: a bosszú. Ehhez azonban az Éjharcosok Ligájának a segítségére lesz szüksége, ezért Enoch-ba, a vámpírok fővárosába utazik. Nem is sejti, hogy egy előre kitervelt, kegyetlen játékba csöppent, ahol nem követhet el több hibát.

Ezt a regényt olvasom:



Ezeket a sorozatokat nézem:





 

A design elkészítésében segítségemre volt: Lindadesign.gp és Fuckinway.gp

Szavazás
Mit vársz a legjobban a második könyvben?

Violet és Nicolas újratalálkozását
Tim lebukását
Nicolas bosszúját
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Eddig hogy tetszik A horror városa?

Nagyon
Nem rossz
Nem tetszik
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Véleménykérő
Szerintetek ki a gyilkos?

Emma
Tim
Violet
Nicolas
Az Angyal
Lame
Carla
Valaki más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

 

 


Egy Blog az Én világom. :) Gyere és nézz be ha érdekel, az Online Játékok leírása, csináld magad dolgok, stb...    *****    Ön internet szolgáltató? Nem talál céget aki javítaná az elromlott hálózati, mikrohullámó eszközeit? Katt ide!    *****    Se kép, se hang? Hozza el, megjavítjuk! LCD TV, Inverteres hegesztõ, Mosó- Mosogatógép, és sok más. Garanciával!    *****    Elromlott? Mi megjavítjuk! Ipari és háztartási elektronika javítás! Garanciával. Elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Rendeld meg:Születési,elõrejelzési,párkapcsolati,fogamzási,hold horoszkóp,biotérkép.Ingyen konzultáció mindenrõl!Várlak!    *****    Keresek jó humorú szerkesztõ társat készülõ ZENÉS KABARÉ MÛSOROMHOZ    *****    Rendelj születési horoszkópot és ajándék 3 éves elõrejelzés,valamint ingyenes konzultáció az ajándékod. Várlak kattints!    *****    Iván és Sára kattttttt!!!!!!!!!!    *****    Erotika az állatövi jegyekben    *****    A szerelem karmája a horoszkópban    *****    Születési horoszkóp,ajándék 3 évi elõrejelzéssel,ingyenes konzultációs lehetõség, telefonon,messengeren,skypeon! Várlak!    *****    Kihagyhatatlan asztrológiai megrendelések, olvasmányok, szoftverek, ezoterikus témák sokasága vár az oldalamon. Várlak!!    *****    Vanessa Hudgens - Magyarország egyetlen mûködõ az egykori Szerelmes hang jegyek sztárjával foglalkozó oldala!    *****    A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |