Benjamin

2005. 04. 03

Sohasem írtam még naplót, igazából fogalmam sincs, hogyan is kell. Hogy őszinte legyek, eddig hatalmas baromságnak tartottam ezt az egész naplóírósdit. Nem tudtam felfogni, hogy mi értelme van eljegyezni a nap történéseit. Aztán a nővérem volt olyan kedves, hogy felvilágosítson. Elmondta, hogy sokkal többről van szó, mint lejegyezni, hogy mi történt velünk aznap. Janet, az én csodálatos, sohasem prédikáló nővérem, felhomályosított, hogy egy napló arra való, hogy megismerjük önmagunkat és, hogy ne kövessük el kétszer ugyanazt a hibát. Oké, ez így elég felnőttesen hangzott, de ez a lényeg. Le kellett írnom, hogy megértsd, miért is vetemedtem naplóírásra. Akkor vágjunk is bele!
Minden 1990. június 24.-én kezdődött. Ezen a baljóslatú napon jöttem erre a félresikerült világra. Már a születésemkor kisebb infarktust okoztam a szüleimnek, ugyanis olyan csökött voltam, hogy az orvosok nem jósoltak túl sok jót nekem. Biztosak voltak abban, hogy nem érem meg a másnapot. A legnagyobb szerencsétlenségemre alaposan mellélőttek. Mert ugye életben maradtam és azóta is makk egészséges vagyok. Csak a fejemben nincs minden rendben. Azt hiszem, most érkeztem el arra a pontra, amikor el kell árulnom a naplóírásom igazi okát. Ez az ok a nő. Jól látod, a nő. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel a fogalommal. Helyesbítek: nem tudok mit kezdeni e fogalom egyik alfajával, Gloria Rosebayjel.
Tudod, ő itt lakik egy utcával lejjebb, egy helyijáratos busszal járunk, évfolyamtársak vagyunk és valamilyen oknál fogva folyton-folyvást rajta felejtem a szemem. Nem, nem vagyok szerelmes. Határozottan nem. Csupán unatkozom és Gloria meglehetősen szép látvány. Most nem akarok regényt írni arról, hogy hogyan is néz ki. Legyen elég annyi, hogy rendben van. Tök rendben. Csupán én nem vagyok rendben. Fogalmam sincs arról, hogy mi történik velem. Soha életemben nem éreztem hasonlót. Az igazat megvallva eddig nem is érdekeltek a csajok. Mármint úgy néztem rájuk, mint életem kellemetlen velejáróira. Mert én ki nem állhattam a lányok többségét. Azt a sok hisztis, nyafogó kislányt. Oviban még elvoltam velük, mert akkor még egész jófejek voltak. De ráébredtem, hogy ezek a lények ahogy nőnek, úgy hülyülnek. Suliban már nagyon nem bírtam őket. Emlékszem, alsóban mindig szekáltuk őket a haverommal, Jackkel. El szoktuk dugni az imádott Barbie babáikat. Hogy azok mekkora ricsajt csaptak a rusnya babáik miatt! Igazából mind a mai napig nem értem, hogy a csajok miért vannak úgy oda azokért a fogpálcikákért. Oké, nekünk is vannak kedvenc játékaink, mint a kisautó, de az legalább gurul. Sokkal értelmesebb játék. Nem mintha én még mindig kisautóznék, de akkor is! Na jó, az egyik hobbim a matchbox-gyűjtés, de nem szoktam játszani velük!

Tehát, kábé egy hónapja kezdtem más szemmel nézni a férfiélet kellemetlen velejáróira. Legalábbis az egyikükre. Ő lenne Gloria Rosebay. Érdekes módon már ovis korunk óta ismerjük egymást, így látásból, de csak egy hónapja tapad rá a szemem. Eddig fel sem tűnt a karcsú alakja, a ragyogó fekete haja és a csillogó kék szeme. Úgy történt, hogy ott állt nem messze tőlem, én meg körülnéztem és nem tudtam levenni a szememet róla. Csak álltam ott, mint a kisgyerek az első tanítási napon az iskolakapu előtt. Nem nehéz kitalálni, hogy a kis akciómnak mi lett a vége…persze, hogy észrevette! Rám nézett és én legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben. Nem tudtam eldönteni, hogy magamra vagy rá haragudtam-e jobban. Természetesen hazáig rohantam, miután elértük a megállómat, nehogy megkérdezze, hogy miért bámultam a buszon.
Nos, azon a napon még azt hittem, hogy ez csak egy egyszeri alkalom volt. Hamarosan rá kellett jönnöm, hogy nem ilyen egyszerű az élet.

Folytatnám szívesen, de megjelent a kertmester ( a város kertjében írok, nehogy Janet megtudja, hogy naplót vezetek és ezzel cikizzen) és jobb, ha elhúzom a csíkot. Tudniillik a kertmester eléggé csúnyán néz rám, nyilván nem érti, hogy minek üldögélek itt, naplóval a kezemben, fiú létemre. Nehogy azt hidd, hogy félek tőle vagy ilyesmi, hisz kétszer akkora vagyok, mint ő és elég nagy a birkózó múltam is, csakhát te is tudod hogy van ez…nem akarok balhét. Akkor lépek is.

Gloria

2005.04.03

Kedves Új Naplóm!

Mielőtt elmesélem, hogy mi történt ma, szeretném összegezni az elmúlt egy év eseményeit. Mint tudod, halálosan oda vagyok Benjaminért. Eddig semmiféle jelét nem mutatta annak, hogy ez a vonzalom kölcsönös lenne. Sőt! azt sem jelezte, hogy egyáltalán tudja, hogy a világon vagyok. Bár, ha jobban belegondolok, akkor a szemeim előtt látom azt a borzasztó napot, amikor Beatrix, a legjobb barátnőm helyet foglalt neki a buszon. Én világosan megmondtam Beának, hogy nem akarom, hogy Ben leüljön velem szemben. De Bea hajthatatlan volt. Csak rám kacsintott, hogy majd ő elindítja a dolgokat.
Tehát megjelent Ben, elment mellettünk, aztán hátrafordult és rám vigyorgott! Száz százalék, hogy azt hitte, hogy én foglaltattam neki azt a helyet. Annyira kínos volt ez az egész. De ezt leszámítva alapjába véve levegőnek nézett. Én már valóban feladtam és elhatároztam, hogy elfelejtem. Nincs értelme olyan vonat után futni, ami nem vesz fel. Már tényleg nem nagyon érdekelt Benjamin, amikor megtörtént. Éppen Judy, a másik barátnőm, mellett álltam, amikor oldalbabökött:
-Benji téged néz!

-Az lehetetlen. – mondtam, de azért megnéztem.
Judy nem viccelt. Ben valóban engem nézett. Amikor észrevette, hogy észrevettem vörös fejjel elfordult.

-Tutira zavarba jött. – súgta izgatottan Judy.
Igazat kellett adnom neki, mert Ben tényleg elpirult. Te jó ég! Mi folyik itt?

Ezen a napon még azt hittem, hogy ez csak egy egyszeri alkalom volt. De, ami ezután történt! Ben minden nap úgy bámul, hogy majd kiesnek a szemei és folyton ott van a közelemben, holott eddig a busz hátsó része volt a törzshelye.  Olyan furcsa ez az egész. Hogy pont én tetszek neki, amikor az osztálya tele van bombanőkkel? Ez teljességgel lehetetlen.

De mégis így kell lennie, mert ma reggel olyat tett, amilyet még soha! Az anyukája vitte suliba kocsival és amikor elmentek a buszmegálló előtt úgy nézett ki az ablakon, hogy majd kiesett onnét.

-Úgy bámul, hogy majd kitörik a nyaka. – jegyezte meg Beatrix.

Igaz, hogy ma már nem láttam többször, még a suliban sem futottunk össze, de ez a reggeli incidens megalapozta az egész napos jókedvemet.

Benjamin

2005.04.10

Ismét itt vagyok a város kertjében. Most már biztosan tudom, hogy ez a legmegfelelőbb hely a naplózásra, hiszen ide egyetlen ismerős sem jár. Szép is lenne, ha valamelyik osztálytársam meglátna…de nem láthatnak meg, s ez a lényeg.
Ma elintéztem, hogy Gloria megtudja, hogy milyen erős és határozott jellemű férfi vagyok. Mielőtt a busz megérkezett volna, én megmondtam Jamesnek ( ő az egyik utcabeli haverom), hogy minden féleképp Gloria közelében kell lennem. A szerencse is nekem kedvezett, mert ott ült a négyesben, egyedül. Érted? Tök egyedül. James vette a lapot és foglalt nekem helyet a csaj mellett. Mielőtt leültem volna, láttam, hogy fülhallgató van Gloria fülében. Ennek annyira nem örültem, mert így majd jó hangosan kell beszélnem. De aztán Luke, a másik haverom, megszólalt:

-A csaj mellett ülsz. Így jó lesz?

-Tökéletesen. – feleltem és örültem, hogy Gloria zenét hallgat.

Dumáltunk mindenféléről, aztán szóba került a holnapi suli ünnep (asszem 80 éves lesz az iskola), ahol egyenruhát kell viselni. Helyesbítek: pingvin jelmezbe kell bújni. Ekkor láttam elérkezettnek az időt, hogy megmutassam, milyen bátor vagyok. Elmondtam a srácoknak, hogy nem fogok pingvin jelmezt viselni holnap, mert nekem senki se mondja meg, hogy mit vegyek fel. Világosan megmondtam az ofőnek, hogy nem leszek pingvin. Azt hiszem, sikerült megalapoznom a jó híremet Gloriánál, mert tutira hallotta, amit mondtam. Ezt onnét tudom, hogy amikor ránéztem egy halvány mosolyt láttam az arcán. De aztán észrevettem, hogy egy könyvet olvas. Talán a könyv olyan vicces? A legfontosabb a remény, ugye? Az igazat megvallva majd megölt a kíváncsiság, hogy mit olvashat. Meg is néztem, de egy szót sem értettem az egészből, ugyanis franciául volt. (Hát persze, a csaj francia szakos) Erre Gloria feljebb emelte a könyvet, én meg szintén feljebb emeltem a fejemet. Biztos vagyok abban, hogy jól beégettem volna magam, ha James nem rúg időben bokán. Mindegy, a fő az, hogy Gloria tudja, hogy velem csak jól jár.

Gloria

2005.04.10

Kedves Naplóm!

Már alig vártam, hogy kiérjek ide, a városi kertbe ( amint kijön a jó idő, itt folytatom a naplóírást, a tiszta levegő és a nyugalom miatt), mert ma olyan történt! Épp a buszon ücsörögtem, mp3-mal a fülemben, francia könyvvel a kezemben, amikor megjelentek Ben haverjai: Luke és James. Luke leült mellém, de James felállította, mondván, hogy az Ben helye. Szóval Ben helye? – gondoltam és kikapcsoltam a zenét. Hamarosan feltűnt az említett személy is és lehuppant mellém. Nem kell mondanom, hogy mennyire örültem. Mindenféléről beszélgettek, én meg hegyeztem a fülem, hátha megtudhatok valami érdekeset vágyaim tárgyáról. Meg is tudtam. Méghozzá azt, hogy Ben szeret felvágni a haverjai, s mint arra később rájöttem, előttem. A holnapi iskolai ünnepségről beszéltek és Ben kifejezte nem tetszését arról, hogy egyenruhát kell viselni ( mintha az öltöny cikibb lenne, mint a mi ocsmány ruhánk). Azt mondta, hogy neki senki sem fog dirigálni és nem veszi fel azt a ruhát. Annyira vicces volt, amikor mesélte, hogy ő így megmondta az osztályfőnökének, meg úgy megmondta. Nagyon poénos volt, hogy próbált menősködni. Alapjaiban én szánalmasnak tartom az ilyen fiúkat, de most nem egy fiúról van szó, hanem a FIÚ-ról. Ebben az esetben, inkább édes volt ez a nagyzolás. Az meg aztán főleg cuki volt, hogy még rám is nézett, hogy mit szólok mindehhez. Mondhatom, alig bírtam visszatartani a nevetést. Ezután feltűnt, hogy Ben szinte a könyvembe bújt. Na-gondoltam-most jól megszívatlak. S magasabbra emeltem a könyvemet, erre ő is feljebb emelte az az aranyos fejét. Elég vicces volt, hogy úgy irányítom, ahogy akarom. Aztán James egy figyelmeztető rúgással leállította.
Nem tudom, neked minderről mi a véleményed, kedves naplóm, de szerintem nagyon vicces történet ez az egész, és pont velem történt meg. 

Benjamin

2005.04.13

Már a reggel is rosszul kezdődött. Valahogyan sikerült Gloria előtt felszállnom a buszra, így előbb értem az egyetlen üres üléshez. Megálltam mellette és megpróbáltam jelentőségteljesen ránézni a lányra. Azt akartam jelezni, hogy átadom neki a helyet. Azt hiszem, nem vette a lapot, mert csak zavarodottan pislogott rám. A vége az lett, hogy jött egy másik csaj és leült arra a helyre, amelyet Glóriának szántam. Egyszer akarok udvarias lenni, akkor sem sikerül. Ez van, pech. Eléggé rossz kedvem lett, de ha előre tudom, hogy mi történik majd délután, akkor komolyan…jó kedvem maradt volna. Hogy mi volt délután? Pech, haver. Óriási pech és meg nagyobb égés.
Izgatottan szálltam fel a buszra, mert tudtam, hogy ő is ott lesz. Erre mit látok? Gloria dumál egy csávóval. Próbáltam hallgatózni, hogy hátha a rokona vagy valami ilyesmi, de csak azt hallottam, hogy nevetgélnek. Marha jól el voltak. Sajnos nem tudtam tovább maradni, mert az emberáradat egyre beljebb lökdösött. Így hát fogtam magam és leültem hátul, háttal a gerlepárnak (amikor jobban szemügyre vettem a csávót, felismertem az egyik idősebb iskolatársunkat benne), hogy még csak ne is láthassam őket. Ahogy teltek a percek egyre jobban furdalt a kíváncsiság, hogy mit csinálhatnak. Nem bírtam uralkodni magamon, így vállalva, hogy esetleg beégek és nem törődve azzal a ténnyel, hogy esetleg éppen smárolnak, hátra fordultam. Végzetes hiba volt. Gloria észrevette. Jól beégettem magam. Ügyes voltam, mint általában, ha ez a nőstényördög a közelemben van. Ezután persze nem fordultam hátra újból, hanem azon töprengtem, hogy hogyan lehetek ilyen peches ürge. Mert, nem elég, hogy van pasija, ez a gyerek még egy suliba is jár velünk. Szuper. Már alig várom, hogy lássam őket a folyosón smárolni. Legszívesebben bemosnék egyet, vagy inkább kettőt, annak a bájgúnárnak.

Ezennel ünnepélyesen megfogadom, hogy szerzetesnek vonulok. Elegem van a csajokból. Csak a bajt hozzák az ember fejére.

Gloria

2005.04.13

Kedves Naplóm!

Mindent elszúrtam. Érted? Mindent! Reggel Ben át akarta adni nekem a helyét a buszon, de én nem mertem elhinni, hogy tényleg át szándékozik adni nekem. Így lecsúsztam róla. El tudom képzelni, hogy mit gondolhatott rólam. Olyan hülye vagyok. Ráadásul a délutánt is elrontottam. Leült mellém Robert, az egyik iskolatársam és én arra gondoltam, hogy majd most kiugratom a nyulat a bokorból. Megvártam amíg Ben megállójához érünk, aztán beszélgetni kezdtem Robbal. Úgy tűnt, hogy Bent érdekli a dolog, mert láttam, hogy hallgatózik. Aztán, miután már leült háttal nekünk, képes volt hátra fordulni, hogy lásson minket. Teljesen féltékeny volt. Bevallom őszintén, örültem a féltékenységének, mert ez azt jelenti, hogy érdeklem. El is határoztam, hogy egyértelmű jelet fogok küldeni felé, amelyből láthatja, hogy számomra sem közömbös. De ekkor megtörtént. Ben, ahogy én is, felállt, hogy leszálljon és rám nézett. Ebben a pillantásban volt valami, amitől összeszorult a gyomrom. Annyira elkeseredettnek és reményvesztettnek tűnt, hogy szégyellni kezdtem magam, amiért ilyen piszkos trükkhöz folyamodtam. Szó szerint úgy festett, mint egy kidobott kiskutya (hatalmas barna szemei vannak). Képzelheted, hogy milyen nyomorultul érzem magam. De nem tudtam máshogy kideríteni, hogy érez-e valamit irántam. Hát, az, hogy érzett, az biztos. De hogy érez-e még?
Biztosan azt hiszi, hogy Rob a barátom. Ezekután tutira rám sem fog nézni. Mérföldekre elkerül majd. Elrontottam, ráadásul fájdalmat okoztam neki. Borzasztó egy helyzet.

Benjamin

2005.08.10

Nem azért hanyagoltam a naplóírást, mert nem történt semmi lényeges vagy azért, mert megijedtem a kertmestertől. Egyszerűen csak nem voltam rá képes. A szó szoros értelmében nem. Gipszben volt az egész karom, kábé egy hete vették le.
Úgy történt, hogy miután leírtam ide április 13.-án, hogy mi történt (Gloria és az a bájgúnár) elmentem edzeni. Gondoltam ez jó alkalom lesz arra, hogy levezessem a feszültséget, hisz meg tudtam volna ölni mindenkit. Mr.Berlington, az edzőm, le is szidott amiért úgy bántam a társammal, Maxszel, mint egy dúvad. Hiába szólt ránk az edző, már késő volt. Mind a ketten frankón beleéltük magunkat és elvesztettük a fejünket. Ekkor következett be. Max úgy a földhöz vágott, hogy azt hittem, nem kelek fel többé. Épp jobbra fordultam, amikor meghallottam a hangot. Reccs. Mindössze ennyi volt, valamint egy éles fájdalom. Mindenki elsápadt. Ők már sejtették azt, amit nekem a balesetin mondtak meg. Eltörött a karom. Eléggé kiakadtam. Egy birkózónak szüksége van a karjára. Nem elég, hogy a csaj foglalt, a nővérem folyton engem piszkál, még le is rokkanok! Ez micsoda pech. Nem is pech, szemétség! Miért mindig én?

Másnap afféle spleenes hangulatban botorkáltam a buszmegállóba. Nem igazán vidított fel az sem, hogy Gloria is ott volt. Ugyebár nem régen tudtam meg, hogy azzal a Robbal jár… De aztán megtörtént a csoda. A buszon Gloria megkérdezte, hogy mi történt velem. Én, mivel nem szoktam hazudni, elmeséltem, hogy mekkora pancser voltam edzésen. Erre feltette a legnyilvánvalóbb kérdést: Fáj? Mire én: „Hát, fáj.” Most szólj hozzá! Hogy a jó égbe tudtam ekkora baromságot mondani?! Ennyi erővel kiírhattam volna magamra, hogy „Gyenge vagyok” ! Á, tök reménytelen eset vagyok. Ezután voltam olyan menő és megkérdeztem, hogy hová megy. Érted? Hogy hová! Pedig jól tudtam, ahogy ő is tudta, hogy én tudom. Hiszen suli idő van! Már megint beégtem. Mindig ez van. Egy értelmes mondatot nem tudok kinyögni.

Viszont egyáltalán nem értem, hogy miért jött oda. Miért érdekli, hogy mi van velem, ha van pasija? Talán az egyik barátnője nevében jött érdeklődni? „Bolond vagy te, öcsisajt.” –mondta Janet, amikor apával osztottam meg az érzéseimet. Janet mindig fülel. Olyan bosszantó. Egyszer tutira levágom a fülét. Visszatérve Glóriára, apa sem tud segíteni. Azt mondta, hogy ő még anyát sem érti. Hát mondhatom szép. Itt állok totál tanácstalanul. Még jó, hogy az ominózus nap óta nem találkoztunk. 

Gloria

2005.04.14

Kedves Naplóm!

Nem fogod elhinni, hogy mi történt! Beszéltem vele! Beszélgettünk és olyan aranyos volt!
Rendben, kihasználtam egy szomorú helyzetet. Ben eltörte a karját. Az egész gipszben volt. Judy, az egyik barátnőm, már a megállóban azzal nyaggatott, hogy kérdezzem meg tőle, hogy mi történt. Mert ez egy soha vissza nem térő alkalom. De én leállítottam, mert ugye nem mondhatom azt Bennek, ha megkérdezi, hogy miért érdekel, hogy „azért, mert beléd vagyok zúgva!” de aztán a buszon nem bírtam tovább. Odasétáltam hozzá és megkérdeztem. Megtudtam, hogy az edzésen törte el szegény. Még azt is bevallotta, hogy fáj neki. Én ilyen bátor dolgot még férfitól nem láttam. Ahelyett, hogy megjátszotta volna a nagymenőt, beismerte. Továbbá beszélgettünk mindenféléről (látszólag eléggé zavarban volt, mert össze-vissza nyökögött) és annyira kedves volt! Teljesen meghazudtolja azt az állítást, hogy a birkózók mind tuskók. Most még jobban szeretem, mint eddig és alig várom a holnapot, hogy újra lássam. Bizonyára már leesett neki, hogy nekem is tetszik ő, így már végre lépni fog. Mostantól kezdve minden csak rajta áll.

 Benjamin

2005.09.03

Furcsa az élet. Az ember sokszor azt kívánja, hogy bárcsak elvinné a nővérét az ördög, aztán rájön, hogy milyen kevés a nővére nélkül. Igen, jól látod. Janetnek köszönhetem, hogy sikerült.

Úgy kezdődött, hogy a suliban (főleg Max unszolására) odasétáltam Glóriához. Nagy nehezen kinyögtem egy „Hogy vagy?”-ot, aztán vártam a választ. Egy darabig a karomról kérdezgetett, aztán elhallgatott. Tudtam, hogy most rajtam a sor. Megkérdeztem, hogy gyakran jár-e ide. Ezt szívesen visszaszívtam volna, tekintve, hogy ezt válaszolta: „Persze, hisz ez az iskola.” Igen, ez az én formám. Most nem akarok a bénaságomról siránkozni, hiszen már rég rájöhettél arra, hogy milyen nagyon értek a nők nyelvén…a lényeg az, hogy beszéltünk.

Odahaza mindent elmeséltem apának, s Janet, szokásához híven fülelt. Most az egyszer megbocsátom a  kíváncsiságát. Mert neki köszönhetem, hogy sikerült. Tehát, apával beszélgettem, amikor Janet bejött és nem hagyott békén addig, amíg el nem mondtam neki mindent.

-Szerintem beléd van esve. –állapította meg Janet.

-De van pasija.

-Jaj, nagyon keveset tudsz te még a nőkről, öcsisajt. – legyintett Janet. –Ne bénázz tovább! Menj oda és csókold meg!

Elég abszurd ötletnek tűnt. Mert ugyebár az egy dolog, hogy odamentem hozzá beszélgetni, de hogy csókoljam meg! Hisz azzal a Robbal jár. Vagyis úgy tűnt, hogy vele van. Visszagondolva, egyetlen egyszer sem láttam őket együtt úgy.

Tehát jót röhögtem a nővéremen magamban. Ilyen idiótaságot is csak ő tud kitalálni.

Hamarosan kiderült, hogy hatalmasat tévedtem. Épp a városi kerthez értem, amikor megláttam, hogy Gloria ül azon a helyen, ahol én szoktam ülni. Úgy tűnt, hogy valamit buzgóan írt. Talán ő is naplót? Annyira meglepődtem, hogy kiesett a kezemből a naplóm. A csattanásra persze felkapta a fejét és rám nézett. Pár percig egymást néztük, aztán ő odaköszönt nekem. Én meg csak úgy, köszönés nélkül, elindultam felé és megfogadtam Janet tanácsát. Megcsókoltam Glóriát. Nem tudom, hogy mi ütött belém, hiszen ezzel kockára tettem mindent. De Janetnek igaza volt. Gloria csakis erre várt. Tegnap óta a barátnőm.

Azt hiszem, mégiscsak jó, hogy anno az orvosok tévedtek. Mármint akkor, amikor nem jósoltak túl sok jót nekem.

Gloria

2005.09.02

Kedves Naplóm!

Azért nem jelentkeztem idáig, mert nem történt semmi érdekes sem. Tudod, nyári szünet volt, s ilyenkor sosincs semmi sem. Ben pedig nem lépett azután sem, hogy megkérdeztem, hogy mi történt a kezével. Sőt! Nem is találkoztunk azóta. Tehát vége. Legalábbis a mai napig azt hittem, hogy vége. De ma Ben odajött hozzám és…

2005.09.03

Kedves Naplóm!

Tegnap nem tudtam folytatni, mert Ben megakadályozta. Nem fogod elhinni, hogy hogyan. Épp itt ültem és írtam, amikor csattanást hallottam. A zaj a kert kapujából jött és Ben okozta. Mint megtudtam, ő is idejár naplót írni. Ráadásul pont ezen a helyen szokott ülni. Ez olyan sorsszerű. Ez olyan…olyan…mágikus.

Tehát ott állt vörösen és nézett rám. Vártam, hogy köszönjön, elvégre is a fiúnak illik előre köszönni, de nem tette meg. Így odabólintottam neki. Erre ő csak állt ott és nem köszönt vissza. „Na-gondoltam-jó nagy bunkó vagy!” erre egyszercsak elindult felém és megcsókolt!!! Ben megcsókolt! El sem akartam hinni. Túl szép volt. De rájöttem, hogy nem álmodom, mert ben és én már egy napja járunk. Remélem, hogy hosszú és boldog kapcsolat vár ránk.