I

Minden egy szép decemberi napon kezdődött. Épp az egyik kávézóban ültem a legjobb barátom, Dávid társaságában. Odakint már mindent ellepett a hó. Melegség töltötte el a szívemet, ahogy kipillantottam az ablakon, mert már mindennek olyan Karácsony szaga volt. Én imádom ezt az ünnepet, de nem az ajándékok miatt, hanem azért, mert ilyenkor együtt van az egész család.

-Isteni ez a kávé. –ébresztett fel révedezésemből Dávid.

Ezt nem kellett volna! Amikor a barátom felé fordultam megpillantottam őt. Ragyogó fekete haja sötét selyemként keretezte arcát, s lágy hullámokban hullott a vállaira. Csillogó kék szeme pedig azonnal megbabonázott. Olyan volt mint egy igazi angyal. A hangulatom azonnal megváltozott, teljes izgalomba jöttem, aztán hirtelen valami forrót éreztem ott lent.

-A fenébe! – ugrottam fel.

-Mi van?-nézett rám Dávid. –Csak nem kelt életre a kis barátod odalent?

-Lehet, hogy még az is jobb lenne, mint ez! – mutattam a kávéfoltra a nadrágomon.

-Cinkes.-húzta a száját Dávid.

Hogy fokozzam az élvezeteket, el kell mondanom, hogy fehér farmer volt rajtam.

-Ez nagyon gáz. Most mit csináljak? –kérdeztem, leginkább magamtól.

-Mondjuk, ülj le.-felelte Dávid. –Ugye nem akarod, hogy mindenki téged nézzen?

-Dehogy akarom.-ültem le.

Szerencsére a lány, Niki, semmit sem vett észre az egészből. Legalábbis még mindig elmélyülten beszélgetett a barátnőjével, Aidával. Aida nem tartozott azok közé a lányok közé, akibe első látásra belezúg az ember. Vörös hajú volt és szeplős.

-Elég ebből!- csapott az asztalra Dávid. –Már öt éve sóhajtozol a csaj után. Ez így nem mehet tovább!

-Nem tehetek semmit.-védekeztem. – Ha meglátom, nem birok kinyögni egyetlen értelmes szót sem.

-Azt látom. – Dávid felpattant. – Itt az idő. Eleget vártál már, most szépen odamegyünk.

-Mégis mit mondjak neki? – kérdeztem. –Hogy szia, Áron vagyok és épp most öntöttem le magam, mert annyira bámultalak?

-Ez így tökéletes lesz.- bólintott Dávid.

-Én csak egy helyre fogok menni, haza. – makacsoltam meg magam.

-Ne légy már ilyen gyáva!- Dávid felhúzott a székről. –Most szépen odamegyünk hozzájuk.

-De…nézd, hogy nézek ki!- mutattam ismét a kávéfoltra.

-Nesze.-nyomta a kezembe az asztalon heverő újságot.- Ezzel eltakarhatod magad.

Nem tehettem semmit, kénytelem voltam vele tartani.

-Nyugi, mindent elterveztem.- dörmögte útközben Dávid. – Sziasztok lányok!

Niki és Aida kíváncsi tekintettel nézett fel ránk.

-Hello, fiúk. –vetette oda Niki.

-Sziasztok. – motyogta Aida.

Niki végigmért minket, majd szeme megállapodott rajtam, nem kis örömömre. Boldogságom addig tartott, amíg Niki meg nem szólalt:

-Te női magazint olvasol?

Nem értettem, hogy miről beszél, aztán lepillantottam a lapra, amit a folt eltakarására használtam. Nők Lapja. Ez volt ráírva. Gondolhattam volna, hogy a kávézókba kikészített lapok nem férfiaknak való magazinok. Oltári ciki.

Szerencsére Dávid mindig ki tudja magyarázni a helyzetet.

-Áron anyukája megkért minket, hogy vegyük meg neki a legújabb számot.

-Áh, értem. – Niki arcáról eltűnt mindennemű érdeklődés. – Szóval, mit akartok tőlünk?

-Áron ma este bulit rendez.

-Tényleg?- kérdeztük szinkronban a lányokkal.

Dávid jól oldalba bökött.

-Nyolcra várunk titeket, igaz Áron?

-Igaz…-nyögtem.

-Ott leszünk. –ígérte Niki.- Hozzád menjünk?

Ezt tőlem kérdezte. Teljesen kiszáradt a szám. Ránéztem Dávidra. Ekkor megtörtént az, amitől rettegtem: Dávid bólintott. Mégis hogy képzeli ezt? Hiszen a szüleim nem is adtak rá engedélyt!

-Most szépen elmegyünk hozzátok és megfőzzük az ősöket. –jelentette ki Dávid, immár a villamoson.

-Nem fognak belemenni. – csóváltam a fejem.

-Úgy látom, nem igazán ismersz haver. – mondta Dávid. – Bárkit meg tudok győzni.

II

Sikerült neki. Azt mondta anyáéknak, hogy afféle szolid, társasjátékos bulit szeretnénk. S apáék belementek. Megkaptuk a garázst, hogy az legyen a parti színhelye. Őszintén csodáltam Dávidot, de nem csak azért, mert megpuhította apáékat, hanem azért is, mert négy óra alatt mindent elrendezett. Mindent. A vendégeket, a zenét, a kaját és az innivalót is. Egy szemvillanás alatt átalakította a garázst.

-Tudod, hogy minden nyáron ezt teszem a mi garázsunkkal is. – magyarázta, miközben beállította a világítást. –Szuperszonikus.

Csak éppen én nem voltam szuperszonikus. Az igazat megvallva, úgy néztem ki, mint egy váltott kölyök.

-Gyere pajtikám, embert faragunk belőled! – csapta össze a kezeit Dávid.

Az „emberré faragás” után Dávidot láttam a tükörben, mikor belenéztem. Abszolút nem én voltam. De hát, ha ez segít abban, hogy Niki az enyém legyen…üsse kő! Még azt az idióta nyakkendőt is felkötöttem. Dávid imád nyakkendőben feszíteni. Azt mondja, férfiassá tesz. Hát én nem tudom. Nekem a baseball sapka sokkal jobban tetszik.

Amikor megláttam Nikit, örültem, hogy hallgattam Dávidra. A csaj szuper elegánsan festett vörös koktélruhájában.  Elhatároztam, hogy felkérem táncolni, de mire odaértem elhappolták előlem. S ez így ment egész este. Mindig akadt valaki, aki gyorsabb volt nálam. Nem tehetek róla! Túl nagy volt a tömeg. Dávid vagy húsz embert meghívott.

-Táncoltatok már? –bukkant fel mellettem Dávid.

-Még nem. – válaszoltam ingerülten. – Valaki folyton megelőz.

-Szedd össze magad! – bökött oldalba Dávid. – Miattad van ez a buli. Itt a soha vissza nem térő alkalom. De, hogy lásd, milyen vagyok, megmutatom, hogy mit csinálj.

Azzal lazán átverekedte magát a táncolók hadán, s lekérte Nikit az éppen aktuális táncpartnerétől. Egy ideig néztem őket, de egyre kevésbé tetszett, amit látok. Olyanok voltak, mint a szerelmesek. Szinte forrt köztük a levegő.

Mérgemben leültem az egyik asztalhoz.

-Minden rendben? –kérdezte Aida az asztal másik végéből.

-Persze. – vetettem oda sértődötten.

Aida nem is szólt többet, csak vörös fejjel a lábait bámulta.

-Bocsi. – mondtam neki. – Pokrócként viselkedtem.

-Semmi probléma. – nézett fel. –Már megszoktam, hogy a srácok bunkók velem.

Erre nem tudtam mit reagálni, inkább témát váltottam:

-Miért nem táncolsz?

 -Mert nem tudok. – válaszolt. –Meg amúgy sincs partnerem.

Ezt olyan keserűen mondta, hogy amikor belenéztem a szomorú, zöld szemeibe őszintén megsajnáltam. Mert Aida nem volt egy bányarém, csak hát Niki nyomába sem ért. Nem csoda, hogy mindenki Nikivel akart táncolni.

-Úgy látom, nem igazán érzed jól magad. – szólaltam meg.

-Ez így van. – vallotta be. – Kérlek, ne érts félre, ez egy nagyon klassz kis buli, de nem az én világom. Én inkább nézek kosármeccset, mint bulizok.

Teljesen így éreztem én is. Kosármeccset mondott?

-Igen, nagy kosár rajongó vagyok. – Aida arca teljesen megváltozott. Egyszer csak kivirult.

-Én is! – jöttem lázba.

Egész este a meccsekről konzultáltunk, teljesen megszűnt a külvilág. Még Nikiről is megfeledkeztem.

-Köszönöm, hogy itt lehettem. – mondta Aida, mikor kikísértem a kapuig.

-Én köszönöm, hogy eljöttél. – mondtam.

Pár percig csak álltunk ott, aztán Aida egy puszit nyomott az arcomra.

-Jó éjt. – mondta és távozott.

III

Aida megpuszilt. Miért vörösödök el, ha eszembe jut? Miért izgat ez engem? Egyáltalán, miért gondolok rá? Hisz nekem ott van Niki. Már azóta szerelmes vagyok belé, amióta megpillantottam az iskola udvarán. Igaz, hogy az este nem úgy alakult, ahogy elterveztem, de akkor sem adom fel. Niki az enyém lesz. Miért nem jövök lázba a gondolatra, hogy ő és én egy pár? Te jó ég! Nem érdekelne már Niki?

A válaszra akkor jöttem rá, amikor találkoztam Aidával. Ő is épp a sportboltba igyekezett, így együtt folytattuk utunkat. Nem kell mondanom, hogy a kosárról volt szó. Aida az egyetlen olyan csaj az ismerőseim közül, akivel lehet ilyen fiús témáról is beszélgetni. Ráadásul tuti jó fej. S a sétánk alatt arra is ráeszméltem, hogy milyen szép is ez a lány. Olyan különleges megjelenése van, s a mosolya…a legédesebb mosoly, amellyel valaha is megajándékoztak.

-Akkor, szia Áron. – búcsúzott a bolt bejáratában.

-Szia. – köszöntem el én is, s egy hirtelen ötlettől vezérelve magamhoz húztam és megcsókoltam.

Aida egy percig sem ellenkezett.

-Akkor ez most…- kezdte, de én a szavába vágtam.

-Igen. Ez most pont azt jelenti.

Tehát Aida a barátnőm. Elég furcsa, nem gondoljátok? Nikire hajtottam, s a barátnőjével jöttem össze. Igazából jobb is így. Aida teljesen különleges lány, Niki pedig egy a sok szépség közül.

IV

Dávid fel-alá járkált előttem már vagy tíz perce.

-Nem tudom, hogy is kezdjem…-motyogta.

-Nekem mindegy, csak ne járkálj itt fel-alá, mert beleszédülök. – viccelődtem.

-Én annyira sajnálom!- torpant meg. – Én…én…én csókolóztam Nikivel.

Próbáltam komoly arcot vágni, holott egyáltalán nem ütött szíven a dolog. Hiszen nekem már ott volt Aida. Persze erről Dávid még nem tudott, így gondoltam megszívatom egy kicsit.

-Igazán sajnálom! Tudom, hogy szemét dolog volt, de nem tudtam ellenállni neki! – hadarta Dávid. – Megérdemelném, ha behúznál egyet! Vagy kettőt.

Nem feleltem. Próbáltam visszatartani a nevetést.

-Annyira szégyellem magam! Milyen barát az ilyen? Szemét alak vagyok!

Még mindig hallgattam, sőt! A havat bámultam, ahelyett, hogy ránéztem volna Dávidra.

-Mondj már valamit! Mindegy, hogy mit, csak ne nézz így! Inkább szidd anyámat, még az is jobb!

-Elkéstél. – szólaltam meg a tőlem telhető legnyugodtabb hangon.

Dávid falfehér lett.

-Mi…mi?

-Elkéstél, haver. – kitört belőlem a nevetés. –Már nem izgat Niki.

-Nem? – döbbent meg Dávid.

-Ma délelőtt összejöttem Aidával. – tájékoztattam.

-Aidával? Komolyan? De akkor mért nem mondtad előbb?

-Jó volt látni, ahogy töröd magad. – nevettem fel ismét.

Dávid úgy meglökött, hogy beleestem abba a hóemberbe, amit az öcsém alig két másodperce fejezett be. Természetesen nem repesett a boldogságtól.

-Megmondalak anyának! – visította.

-Jól van, jól van. –nyugtattam meg. – Visszacsináljuk. Nyugi.

-Megmondalak! – kiabálta.

-Felépítjük újra, csak hallgass már te ronda törpe. – mondtam neki.

Ez hatásos volt. Peti végre abbahagyta a kiáltozást, mi pedig nekiláttunk a hóemberépítésnek.