Olyan korban élünk, melyben egyre nagyobb szerep jut a tömegkommunikációs eszközöknek, és egyre kisebb az irodalomnak.   Ennek oka a rohanó életünkben keresendő.
Az emberek többsége reggeltől estig dolgozik, s mikor hazaér már csak arra marad ereje, hogy megnyomja azt a bizonyos piros gombot a távirányítón. Ezzel még nem is lenne akkora probléma, ha igényes műsorokat sugároznának, s nem a tömegbutító sorozatokat, kibeszélő-és valóságshowkat, és az ugynevezett celebeket felvonultató vetélkedőket zúdítanák a jónépre. Szégyen, hogy olyan embereket látni a tévében, akik semmit sem tettek le az asztalra, maximum a padlóra dobtak le valamit… Felháborító a tény, hogy ezeket a „sztárokat” tekintik példaképnek a fiatalok, míg pár évtizeddel ezelőtt még olyan hősökre néztek fel, mint például Lugosi Béla,  a Pál utcai fiúk Nemecsek Ernője vagy éppen az Egri csillagok Bornemissza Gergője. Ma már sokan azt sem tudják, kik ők. Hiába kötelező olvasmány az utolsó kettő, a diákok nagyrésze még arra sem veszi a fáradságot, hogy az épp aktuális kötelező filmadaptációját megnézze. Nyilván az a kis idő a sorozatok rovására menne…
Manapság szomorú tapasztalat az, hogy már a legfiatalabb korosztály sincs biztonságban, hisz a szülők a televízió elé ültetik gyermekeiket, így nem kell velük foglalkozni. Az elektromos babysitter mindenre megoldás lehetne, ha nem lenne negatív hatással a felnövekvő nemzedékre. Mert a tévé károsan befolyásol mindannyiunkat. Nemcsak a gyerekeket, nemcsak a fiatalokat, hanem mindenkit. Nemtől és kortól függetlenül. Hiszen a televízióból valósággal ömlik az erőszak, már nincs is olyan műsor, legyen az egy film vagy egy mese, amely ne lenne tele durvasággal. Az emberek egy idő után azonosulnak a televízióban látottakkal és egyre durvábbakká, kegyetlenebbekké válnak. Nem is lehet csodálni, ha annyi erőszakos bűntény (gyilkosság, emberrablás, öngyilkosság) történik napjainkban. Ezt látják a médiában. Ráadásul a fiatalok körében előfordul az, hogy a különböző fantasy műfajú sorozatokat (pl a vámpírsztorikat) összekeverik a valósággal. Elhiszik, hogy tényleg létezik ilyen.
Társadalmunk a lehető legrosszabb úton halad. Hol van az az idő, amikor szabályozva volt, hogy mennyit lehet tv-t nézni? Hol van az az idő, amikor az emberek tisztelték és szerették a szépirodalmi műveket?
Természetesen manapság is sokan olvasnak, de a többség a szennylapokat és a ponyvaregényeket részesíti előnyben. Sajnos a szépirodalmat kedvelők száma drasztikusan csökken, holott sokkal tanulságosabbal ezek a művek.
A problémát csakis a gyökerénél lehet megszüntetni: újra kellene egy kis adásszünet!