~Álmokból építek várat~

álmokból építek várat
2006.05.21

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki idestova tíz évvel ezelőtt létrehozta ezt a portált. Hogy mi is volt a célja ezzel? Igazából semmi egetrengető, világmegváltó dolog. Csak szerette volna megosztani a nagyvilággal a gondolatait. Ami aztán olyan jól sikerült, hogy sok barátot szerzett a blogon keresztül, s rengeteg tapasztalattal gazdagodott. 
Ez a lány időközben felnőtt, de a portál még mindig működik, s működni is fog. 
Időközben olyannyira a szívéhez nőtt, hogy soha az életben nem fogja abbahagyni a szerkesztését. Mert ez az a hely, ahol álmokból épít várat. 
Miféle álmokból épül fel az a vár? 
Élményekből, amelyek a mindennapokat teszik édessé...
Olvasónaplóból, amelyek gondoskodnak arról, hogy kiszakadjunk a valóságból...
Filmkritikákból, mert a virtuális valóság is tud igencsak szórakoztató lenni...
Saját írásokból, mert az általunk teremtett világ mindig sokkal érdekesebb...
Esküvőblogból, mert a Nagy Nap mindenkine egyformán fontos...
Végül pedig Időutazásból, mert jó megismerni más korok szellemét. 
Mit kínál neked ezeken kívül a portál úrnője? Lehetőséget arra, hogy kritikát kérj, legyen szó az oldaladról, vagy éppen egy általad írt regényről. Emellett szívesen készít designt is a weblapodra. S mindezt ajándékba. 

Műveim Média Esküvő Időutazás

Mások oldalai
Látogass el hozzájuk is!



Chat
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hozzászólásláda
Friss bejegyzések
2017.07.02. 13:46
2017.07.01. 15:25
2017.06.17. 09:00
2017.06.03. 10:42
2017.04.22. 09:22
Friss hozzászólások
 
Életem lapjai

A horror városa

2017.07.01. 15:25, senussya
Címkék: ahorrorvárosa
Négy

Az ígéretemet betartva, a két hét még nem járt le :)

Nicolas

- Tényleg ideje lenne felkelned, hétalvó! – rázott meg Violet.
- Hogy? Mi? – pislogtam teljes zavaromban. Már nem a kiképző pályán voltam, hanem egy szobában fehér paplannal és puha párnákkal. A nap türelmetlenül vont arany csíkokat a tárgyakra.
- Kelj fel, Nick, mert el fogunk késni! – nyomott gyors csókot a homlokomra Violet, aki úgy tűnt, hogy nagyon is élő és eleven.
Biztosan csak álmodom.
- Most mért nézel így rám?
- Hogy nézek?
- Mintha szellemet látnál.
- Csak olyan jó téged látni – nyögtem.
- Minden nap látsz – nevetett fel, majd magához húzott és megcsókolt. Ez megmagyarázza, hogy mit keres az ágyamban egy szál fekete hálóingben. Mire észbe kaptam, már alattam volt, s a kezem felfedező útra indult a hálóing alatt.
- Lassíts, cowboy, mert most nem mi vagyunk az elsők – tolt el magától zihálva. Roppant vonzó volt a kipirult arca, s a huncut mosoly a szája sarkában.
- Nem akarok lassítani, most nem – húztam magamhoz. – Eleget lassítottam.
- Nick, el fogunk késni az esküvőről.
- Milyen esküvőről?
- Ahol te vagy a tanú.
- Hogy mi vagyok? – döbbentem meg. Ez az álom kezdett eléggé kuszává válni.
- Tanú, te lökött. – Violet már kint is volt az ágyból, s nagy irammal öltözni kezdett. – Na, mi lesz már, Nicolas? Kelj fel, és szedd össze magad! A menyasszony nem mehet be egyedül a templomba.
- Én vezetem a menyasszonyt oltár elé? – vontam fel a szemöldököm.
- Hát ki más? Jaj, Nicolas, ne csináld ezt velem, egyáltalán nem vicces!
Rendben, eddig ez a legfurcsább álmom életemben. De akkor menjünk bele a játékba. Kelletlenül kikászálódtam az ágyból, majd a ruhainashoz léptem, amelyen az öltönyöm volt.
Akaratlanul is elkalandozott a tekintetem Violet felé, aki éppen most bújt bele elegáns, zöld színű koktélruhájába.
- Segítenél nekem?
- Persze.
- Kérlek, húzd fel hátul a cipzáramat.
Teljesítettem a kérését, de nem tudtam megállni, hogy ne leheljek apró csókokat a nyakára, majd a vállaira.
- Ha ezt így folytatod, hiába segítettél nekem felöltözni.
- Én nem akartam, hogy felöltözz – súgtam a fülébe.
- Tényleg el fogunk késni…
- A menyasszonyt én vezetem be, s menyasszony nélkül nincs esküvő, őt mindenki megvárja.
- Jó érvek, Mr. McGregor, de roppant önzőek is – mosolyodott el.
- Sosem voltam egy önzetlen szamaritánus.
- A húgod esküvőjén talán kicsit megerőltetheted magad.
- Mit mondtál? – merevedtem meg.
- Azt mondtam, hogy a húgod esküvőjén kicsit megerőltethetnéd magad.
- Milyen húgom?
- Candice, hát ki más?! – vesztette el a türelmét.
Candice él? Candice is életben van? Ez volt eddig a legideálisabb álom, amelyet valaha láttam.
- Hát persze – simogattam meg az arcát békítőleg. – Mindjárt mehetünk.
- Helyes.
Candice és Violet is életben vannak, legalábbis az álmomban. Bárcsak meglenne a hatalmam ahhoz, hogy az álmokat valósággá változtassam. Mit nem adnék azért, hogy mindez igaz legyen!
Alig vártam, hogy láthassam Candice-t, még, ha csak ilyen formában is.
- Na, meg kell vallanom, hogy te vagy a legfessebb tanú, akit valaha láttam – simította le a ráncokat a zakómon Violet.
- Te pedig fantasztikusan festesz – dicsértem meg, mert tényleg lélegzetelállító volt.
- Gyere, keressük meg a menyasszonyt – lépett ki az ajtón Violet.
Követtem őt egy szőlőlugason keresztül egyenesen egy sötét mahagóni ajtóig, amelyet körbefutotta a borostyán. Mégis mi ez a hely?
- Candice, bejöhetünk? – kopogtatott be az ajtón Violet.
- Az ajtó nyitva, gyertek csak! – hallatszott odabentről egy hang, amely kísértetiesen emlékeztetett a húgoméra.
Éreztem, ahogyan apró gombóccá gyűrődik a gyomrom az izgatottságtól. Lehetséges volna, hogy tényleg az elvesztett húgom vár az ajtó mögött?
- Pont jókor jöttetek, mivel sehogy sem boldogulok a fűzővel – hadarta Candice egy hatalmas antik tükör előtt állva. Hófehér tüll ruhát viselt, amelyben úgy festett, mint egy igazi hercegnő. Természetesen már nem az a fiatal kislány állt előttem, akire emlékeztem, de a szeme ragyogása megmaradt.
- Fantasztikusan nézel ki – vigyorodott el Violet, majd egy pillanat alatt Candice mögött termett, hogy befűzze a ruháját.
- El sem hiszem, hogy annak idején egyedül is be tudtam fűzni – csóválta meg a fejét Candice. – A fűző egy gyilkos eszköz, fel sem tudom fogni, anno miért is erőltették ránk.
- Mert a nőknek megvan az az ostoba tulajdonságuk, hogy mindent kibírnak, amitől azt remélik, hogy csinosabbak.
- Nos, igen, ez teljesen így van. Szerencsére elmúlott az a kor.
- Annak is biztosan megvolt a saját varázsa – nézett rám cinkos mosollyal Violet. Valamit elfelejtettem volna?
- Mit gondolsz, bátyó, így már férjhez mehetek? – pördült meg a tengelye körül Candice, miután Violet végzett a fűzővel.
- Hogy? - Annyira elmerültem abban, hogy próbáltam beinni minden vonását, hogy nem hallottam a kérdést.
- Mit gondolsz a menyasszonyról? Oltárhoz kísérsz?
- Hogyne kísérnélek oltár elé? – léptem közelebb, s finoman megszorítottam a kezét, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nemcsak képzelem a jelenlétét.
- Jól vagy? – vonta fel a szemöldökét Candice.
- Persze – sóhajtottam.
- Meggondoltad talán magad?
- Mi? Nem, dehogy. Megtiszteltetés téged férjhez adni.
- A megtiszteltetés az, hogy te kísérsz oltár elé – nyomott forró csókot az arcomra. – Ilyen jóképű kísérőt nem is találtam volna másikat, igaz, Vio?
Violet elgondolkodást tettetve végigmért, majd helyeselt:
- Hát nem nagyon, Candice. Nicolas roppant jóképű, de ne dicsérjük nagyon, mert a végén elbízza magát.
- Szerintem azzal már elkéstünk, nem igaz, tábornok úr?
Tábornok úr? Miről beszél? Ez életem legfurcsább álma. Soha életemben nem merült fel bennem, hogy tábornokká váljak, még rémálmomban sem.
- Ideje indulnunk – köszörültem meg a torkom. – A vőlegényed már biztosan tűkön ülve vár.
Vajon ki lehet Candice vőlegénye? Bizonyosan olyan személy, aki különleges, mert különben sosem engedtem volna a húgom közelébe.
- Menjünk – biccentett Candice.

 

Az esküvőt egy barátságos hangulatú kápolnában tartottuk a birtokon, ahol a szobáink is voltak, amelyet fehér kálával és orgonával díszítettek fel. A virágok illata bódítóan hatott kifinomult érzékeimre.
- Felkészültél? – torpantam meg az ajtóban.
- Határozottan. Még soha életemben nem álltam még ennyire készen semmire sem.
Tényleg különleges férfi lehet Candice választottja.
- Akkor menjünk.
Candice nem követte a lépésemet, hanem a távolba meredt, mintha keresne valakit.
- Valami baj van? – vontam össze a szemöldököm.
- Nem, dehogy… butaság…
- Candice, ez egy nagy elhatározás, ha kétségeid vannak, most még nem túl késő – emeltem fel az állánál fogva a fejét.
- Nem, dehogy! Nem a házasságról van szó, Nicolas, hanem arról… - A hangja itt elcsuklott.
- Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.
- Abban bíztam, hogy apánk meggondolja magát és eljön – vallotta be, szemeiben könnyek csillogtak.
Apánk? Hát az a vén gazember is él?! Ez akkor egy rémálom… csakis az lehet.
- Ő már csak ilyen, nem tudom, miért foglalkozol vele egyáltalán – túrtam a hajamba idegesen. Még az említése is libabőrössé tett, de nem a jó értelemben.
- Igazad van, Nicolas – sóhajtotta Candice. – Tudom, hogy apánk fafejű, hajthatatlan és nem kedveli a választottjainkat, de attól még bíztam abban, hogy az utolsó percben meggondolja magát.
Fogalmam sem volt, hogy Candice miért mondja azt, hogy apánk nem kedveli a választottjainkat, de nem is érdekelt. Azt akartam, hogy ez a nap a legszebb, legemlékezetesebb legyen a húgom életében.
- Ő már csak ilyen. Nekem nem hiányzik, neked se hiányozzon, viszont a vőlegényednek roppant mód hiányozhatsz.
- Na, igen – mosolyodott el. – Ideje elkezdenünk a műsort.
Amikor mindketten a küszöbhöz értünk, felcsendült a Nászinduló, s mi lassú léptekkel végighaladtunk a csordultig telt padsorok között egészen az oltárig, ahol olyan meglepetésben volt részem, amelyre egyáltalán nem számítottam:
- Köszönöm, amigo – vette át tőlem Candice-t Valdes sugárzó mosollyal. Te jó ég! A vámpírok szerelmére! Mégis milyen álom ez? Milyen álom az, ahol Valdes a húgom vőlegénye?! Nem mintha különösebb problémám lenne vele, de nem is kedvelem annyira, hogy hozzá adjam a húgomat.
- Vigyázz rá úgy, mint a szemed fényére, Valdes – suttogtam a fülébe, miután felocsúdtam.
- Ezt kérned sem kell.
- Nem kérés volt – villant meg a szemem.
- Nyugalom, amigo, ez egy esküvő.
- Én teljesen nyugodt vagyok – léptem hátra, hogy elkezdődhessen a ceremónia.
Egymás mellett állva, egymás tekintetében elveszve már kezdtem kapizsgálni, hogy miért is szeretnének örök hűséget fogadni egymásnak, szinte tapintani lehetett a szerelmet közöttük. Ahogyan az ember rájuk nézett, az az érzése támadt, hogy őket egymásnak teremtette a sors is.
Beletörődő sóhajjal foglaltam helyet Violet mellett, aki azonnal a kezembe helyezte az övét.
Meghitt, idilli pillanatokban lehetett részem, minden maga volt a tökély.
Aztán elkezdődött.
Először egy erős rántást éreztem, mintha valaki ki akarná tépni átkozott szívemet a mellkasomból, levegőért kapva előrehajoltam.
- Nicolas, mi a baj? – ráncolta a homlokát Violet.
- Semmi – préseltem ki magamból a legnagyobb hazugságot, amit csak abban a helyzetben mondhattam. Az utolsó, amit láttam, az Violet aggodalmas arca volt, mielőtt teljesen elsötétült volna előttem a világ.
- Amigo, térj magadhoz! – rázta meg valaki a vállam nem túl finoman.
Éhes vagyok. Rohadtul éhes vagyok. Lelki szemeim előtt úgy csordogált a vér egy kancsóból, mintha bor lenne, aztán meg hívogató artériákat láttam. Nem bírtam tovább, kinőttek a vámpírfogaim, s hezitálás nélkül a nyak felé indultam.
- Mit művelsz, testvér?! Én nem vagyok ehető! – hallatszott egy felháborodott hang, majd valaki jól fejbe vágott.
Megráztam a fejem, végre kitisztult a kép. A vér eltűnt az álmommal együtt, s helyettük csak a tábor sivár szobája és Valdes arca maradt nekem, amellyel fölém hajolt.
- Na, végre, magadhoz tértél.
- Mi… mi történt? – A hangom rekedt volt, s erőtlen, mintha nem is az én torkomból jött volna.
- Elájultál az edzőpályán, s napokig itt feküdtél teljes lázálomban.
- Lázálomban? – A legszebb lázálom volt, amelyet életemben átélhettem.
- Elég furcsa, s roppant ritka betegség magasztos fajunknál, de előfordul. Attól tartottam már, hogy megtérsz a vámpírok isteneihez.
Bárcsak igaza lett volna. Bárcsak meghaltam volna.
- Miért nem hagytál? – róttam meg, ami eléggé gyatrára sikeredett.
- Nem hagyunk hátra bajtársat.
- Én nem vagyok a bajtársad.
- De majd leszel, amigo. Most pedig ideje, hogy összeszedjed magad. Első lépésként megiszod ezt a nagyon finom itókát, amit csak a te kedvedért szereztem be – nyúlt a háta mögé és húzott elő egy üveg. Azonnal tudtam, hogy mi van benne, szinte égett a testem a vágytól, hogy azonnal rávessem magam.
- Nem vagyok éhes – fordítottam el a tekintetemet a vérről, de nem voltam valami meggyőző.
- Nem kérdeztem, hogy az vagy-e. Azt mondtam, hogy megiszod – keményedett meg az arca. Már nyoma sem volt a kellemes, baráti hangnemnek. – Nézd, Nicolas, nekem igazából tök mindegy, hogy te most halálra éhezteted-e magadat vagy sem. Teljesen mindegy, hogy az oldalamon fogsz-e harcolni, ha eljön az ideje, s bosszút állsz-e a szerelmedért, vagy itt sajnáltatod magad, s játszod a mártírt. Ez a te elcseszett életed, nem az enyém. Én egy lehetőséget nyújtottam a számodra a méltóságteljes, hasznos életre, mert eddig ebben nem nagyon volt részed. Egyet viszont biztosan tudok, mégpedig azt, hogy a viselkedésed szánalmas és roppant infantilis, amellyel nemcsak saját magadra hozol szégyent, hanem mindenkire, aki valaha szeretett téged. Mit gondolsz? Violet Norton így viselkedne, ha te haltál volna meg?
- Ne vedd őt a szádra… - sziszegtem.
- Violet Norton mély önsajnálatba süllyedne, s teljesen hasznavehetetlen nyűggé válna? Nem, az a minimum, hogy szétrúgná azok seggét, akik a szerelmével ezt tették. Ha pedig a halálba vágyna utánad, akkor gyorsabb megoldást választana, mint az éhezés, ebben biztos lehetsz. Mert ő nem gyáva, te viszont a mellékelt ábra alapján rohadtul az vagy.
- Nem tudsz te rólam semmit! – csattantam fel. Fájt az igazság. – És róla sem!
- Hát persze, mert nem vagytok mind a ketten nyitott könyvek, mi? – Nagy sóhaj közepette felállt. – Csinálj, amit akarsz, Nicolas McGregor.
- Azt is fogok.
Valdes lemondó legyintéssel felkelt az ágyam végéből, majd az ajtó felé vette az irányt.
- Tudod, elképesztő, hogy még magadnak is hazudsz. Sosem szerettél te senkit sem saját magadon kívül.
- Ez nem igaz.
- Dehogynem. Mert, ha őt tényleg annyira szeretted, ahogyan előadod itt a dráma királynőt, akkor mindent elkövetnél, hogy…
- Hogy bosszút álljak, blabla, igen tudom – vágtam a szavába.
- Hogy visszahozd őt az életbe – fejezte be a mondatot, majd kilépett az ajtón.
El kellett telnie pár másodpercnek, mire felfogtam a szavait, majd őrült módjára felpattantam az ágyból, de megszédültem, s elhasaltam a padlón.
- Várj! – kiáltottam utána.
Valdes kérdőn visszanézett az ajtóból.
- Hogy érted, hogy visszahozni?
- A vámpírok istenére, Nicolas! – forgatta a szemeit. – Egy vámpír, aki képes az időben utazni, ne tudná megakadályozni a szerelme meggyilkolását?
- Nem tudom befolyásolni a történéseket, nem tudom megváltoztatni a múltat – tájékoztattam reményveszetten.
- Te még arra sem vagy képes, hogy irányítani tudd az erődet – mondta. – De itt mindenre megtaníthatnak.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy szerintem, ha képes lennél magad irányítani az időutazásaidat, akkor uralhatnád az időt.
- És, ha tényleg ezt megtehetném, akkor…
- Akkor visszahozhatnád Violetet az élők közé.

 

Violet

Micsoda pech, hogy életem első londoni útján Vollmond antikváriumán kívül semmit sem láthattam. Valahogy nem így képzeltem el az első európai kiruccanásomat. Persze minden a mi érdekünket szolgálta, Tim szerint az ellenségeink már a nyomunkban lehetnek. A legjobban az fájt az egészben, hogy, ha ránk bukkannak, akkor Lana áldozata teljesen felesleges volt. Ő az életét adta azért, hogy én eljussak a Ködös városba. De mi van akkor, ha mindenki téved velem kapcsolatban, s nem rólam szólnak a próféciák? Mi van akkor, ha rohadtul nem vagyok olyan nagy szám, mint hiszik?
- Jó reggelt – kukucskált be az ajtón Tim. – Kérsz reggelit?
- Persze – kászálódtam ki az ideiglenes ágyamból.
- Helyes, mert szükséged lesz az erődre, hogy folytathassuk az utunkat.
- Ma továbbmegyünk? Máris? – pattantam fel hevesebben, mint szerettem volna.
- Nincs időnk várni, Violet, indulunk rögtön reggeli után. Éjszaka Lucasszal pontosítottunk az útiterven, s ma már megyünk is tovább.
- Azt hittem, maradunk még egy kicsit Londonban – sóhajtottam. Azt hittem, hogy kifaggathatom Blairt. Jó lett volna tudni, hogy mit tud Timről, amit én nem. Valószínűleg elég sokat, tekintve, hogy a bátyja Tim barátja.
- Nem, miért maradnánk? – húzta össze a szemét Tim. – Azt hittem, te is minél előbb a Ködös városban szeretnél lenni a népeddel.
- Persze, persze – siettem a válasszal. – Nem is erről van szó… igazából még nem fogtam fel azt, hogy van egy népem… egy népem, amely nem az emberi nép.
- Ez teljesen érthető. Hiszem azt, hogy egy napon majd minden világossá válik és akkor végső soron örülni fogsz annak, hogy elhoztunk Amerikából.
- Amerikában meg akartak ölni, így már most örülök, hogy elhoztatok onnan – mondtam.
- Minden rendben lesz – termett előttem, s cirógatta meg az arcomat. Az érintésétől kirázott a hideg, de nem a jó értelemben. Nem úgy, mint amikor… amikor Nicolas érintett meg. A gondolatra összeugrott a gyomrom, s úgy éreztem, menten elsírom magam. Valahogy mostanra fogtam fel, hogy mekkora idióta voltam, amikor belesétáltam Nicolas McGregor csapdájába. Hogyan is képzeltem, hogy egy olyan rideg, ego mániás, természetfeletti képességekkel rendelkező férfi, mint ő pont egy olyan jelentéktelen lúzert választ magának párként, mint amilyen én vagyok? Egyáltalán hogyan is merülhetett fel bennem, hogy bármi is lehet közöttünk? Úgy, hogy a zsigereimben éreztem. Csakhogy a zsigereim csődöt mondtak. Nem teremtettek minket egymásnak, s ez a tévedésem Lana életébe került. Éreztem, ahogyan a lelkem legmélyéből kitörni készül a vihar.
- Menjünk enni – nyúltam a kilincs felé olyan elánnal, mintha menten éhen halnék.
- Minden rendben? – kapta el a karomat Tim tűnődő arckifejezéssel.
- Hát persze, csak éhes vagyok – hazudtam.
- Figyelj, Violet, nekem bármit elmondhatsz. Ha szeretnéd valakivel megosztani mindazt, ami a lelkedet nyomja, akkor én itt vagyok.
- Nem nyomja semmi sem a lelkemet! Mégis mi nyomhatná?! Az életem egy valóra vált álom! Éppen szökésben vagyok egy csapat gyilkos elől egy olyan világba, amely teljesen ismeretlen, s ahol állítólag megtanítják nekem, hogyan használjam az erőmet, amiért az egyik legjobb barátnőm az életét adta. A pasimról, akiről azt hittem, hogy életem szerelme, meg kiderült, hogy végig kihasznált és hülyének nézett. Semmi sem nyomhatja a lelkemet! – üvöltöttem, miközben patakzottak a könnyeim. – Minden a lehető legnagyobb rendben van.
- Add csak ki magadból – húzott magához Tim, én pedig reszketve a mellkasához szorítottam a fejem. – Adj ki magadból mindent, Violet, hidd el, megkönnyebbülsz.
- Nem fogok – szipogtam, mint egy kisgyerek. – Ezen sosem leszek túl.
- Az idő mindent enyhít.
- Te ezt nem érted… a legjobb barátnőm meghalt a barátom jóvoltából.
- Tragikus.
- Hogy tehette ezt velem ez a szívtelen szörnyeteg?! – prüszköltem.
- Nem érdemel meg téged, Violet. Nicolas McGregor nem is tudja felfogni, mit dobott el magától – simogatta meg a hajam. – Erősnek kell lenned, hogy bosszút állhass.
- Képes lennék rá? – kérdeztem leginkább magamtól.
- Bármire képes vagy, amit elhatározol – suttogta.
- Tartozom annyival Lanának, hogy bosszút állok azokon, akik miatt meghalt – töröltem le a könnyeimet.
- Pontosan.
- Menjünk reggelizni, s aztán induljunk tüstént. Minél előbb meg akarom tudni, hogy mire vagyok képes.

***

Mire észbe kaptam volna, már Skócia felé tartottunk, ahol reményeink szerint olyan boszorkánnyal találkozhatunk, aki pontosan tudja, hogyan juthatunk el a Ködös városba.
- Azt hittem, hogy Lucas tudni fogja, merre menjünk, nem kell megint órákat utaznunk – jegyeztem meg türelmetlenül.
- Lucas csak azt az embert ismeri, aki az egész életét arra tette fel, hogy megtalálja a Ködös várost – magyarázta Tim. – Tudod, nagyon nehéz a nyomára bukkanni, s rengetegen keresik.
- És ez a boszorkány biztosan megmutatja az utat?
- Ő nem boszorkány, hanem egy varázsló.
- Varázsló?
- Igen, egy nagyon erős varázsló.
- A különböző természetfeletti lények ilyen jóban vannak egymással?
- Nem hinném – köhintett közbe Bobby.
- Igaza van, ugyanis csakis a mi társaságunk ilyen színes – magyarázta Tim. – Az évszázadok folyamán a különböző fajok képviselői közül szép számmal értették meg, hogy csakis akkor lehetünk erősek, ha összefogunk. A médiumok eltűnése intő jel volt, s egyáltalán nem véletlen, hogy magányba vonultak. Ők megértették, hogy nagy veszély közeleg. Ezt a veszélyt az olyan szabotőrök jelentik, mint Mr. Anger, a Harsh igazgatója. A hozzá hasonló arkangyalok bizony egy napon át akarják venni az irányítást a világ fölött.
- És az mért lenne baj? Nem hiszem, hogy rosszabbak lennének, mint a mostani vezetők, akik lángba borítják a világot – jegyeztem meg. Arra a sok értelmetlen vérontásra gondoltam, amit az ember nap, mint nap lát a tévében. Szinte nincs is olyan nap, hogy ne legyen háború valahol a világban.
- Az arkangyalok fennhatósága mellett nem lenne világ, amelyet lángba lehetne borítani. Az arkangyalok mindent el akarnak pusztítani, amit a Mindenható létrehozott, hiszen ők a Sátán cimborái.
- Ők is léteznek?
- Természetesen – bólintott Tim. – A Fény és a Sötétség örökidők óta küzdenek egymással. Jelenleg sajnos a Sötétség áll nyerésre, de mi mindent megteszünk, hogy ez megváltozzon.
- Még mindig nem értem, mi a szerepem ebben az egészben – néztem ki az ablakon tűnődve.
- Violet, te egy médium vagy, kapcsolat élők és holtak között, te vagy a választóvonal a Fény és a Sötétség között. Fogalmunk sincs, mekkora erő lakozik benned, de próféciák jövendölték meg az érkezésed, s pont ezért nem engedhetjük meg, hogy az ő pártjukra állj.
- Már mért akarnék a gonoszok oldalára állni? – fontam ölbe a kezem. Kezdett idegesíteni, hogy úgy kezelnek, mint valami értékes vagyontárgyat, amelyet meg kell szerezni. Amúgy meg nem vagyok tök hülye, hogy a rosszak oldalára álljak.
- Itt nem arról van szó, hogy te magad akarnál az ő oldalukra állni, hanem arról, hogy a bűvkörükbe vonva észre sem vennéd, hogy a rossz oldalon állsz.
- Most miből kellene tudnom, hogy a jó oldalon állok? – csúszott ki a számon.
- Onnan, hogy élsz – szólalt meg Jack váratlanul. Szinte már megfeledkeztem arról, hogy ő is velünk van, olyan keveset beszélt. – Ha Tim nem ment meg, akkor mostanra már halott lennél.
- És cserébe Lana halott – dünnyögte Bobby.
- Nem azt mondtad, hogy meg akarnak szerezni? Hogy az ő oldalukra álljak? Akkor miért lennék halott?
Enyhe elbizonytalanodást véltem felcsillanni Tim tekintetében, de mire felfoghattam volna, már újra magabiztos volt:
- Mr. Anger és a bandája az erődet szerették volna magukénak tudni. A Sötétség erői sem mind ugyanazt akarják, Violet. Vannak, akik szerint élve veszik nagyobb hasznodat, de vannak olyanok is, mint Mr. Anger, akik ki akarják szipolyozni minden hatalmad.
Ez nem hangzott valami bizalom gerjesztően. Igazából hálát kellene éreznem Tim iránt, nem pedig bizalmatlanságot. Sokszor tényleg nem értem magamat. Olyanok után vágyakozom, akik elárultak, s olyanoktól menekülnék, akik mellettem állnak. Teljes mértékben és tökéletesen össze vagyok zavarodva.
Kisvártatva megérkeztünk a varázsló otthonához, amely első ránézésre egy egyszerű faházra hasonlított, amelyet az erdő szívébe építettek. Aztán odabent olyan meglepetés fogadott, amelytől tátva maradt a szám: a kis faház belül olyan hatalmas volt, mintha egy palotában lettünk volna. A berendezés is erre hajazott, ugyanis minden márványból készült, amelyet apró drágakövek tarkítottak. A falakról aranykeretes festmények lógtak le, amelyek az általam is ismert híres festők képeinek másolatai lehettek.
- Nem, kedvesem, ezek az eredeti darabok. A múzeumokban látható festmények a másolatok – jelent meg mellettem egy hórihorgas, őszülő szakállas férfi. Én úgy megijedtem, hogy ugrottam egyet Tim felé.
- Nyugalom, Violet – mosolyodott el Tim. – Celestius szereti meglepni a látogatóit.
- Elnézését kérem, drága hölgyem, ha megijesztettem – hajolt meg színpadiasan Celestius, a varázsló. Most jobban szemügyre vettem: Timnél is egy fejjel magasabb volt, s teljesen kopasz, a szeme égszínkékben játszott, s volt egy idegesítő vigyor az ajkán. A ruhája teljes mértékben illett a giccses házához, ugyanis rubinokkal és smaragdokkal díszített, hosszú, püspöklila kaftánt viselt. Valahogy azt hittem, hogy egy elcsépelt középkori filmbe csöppentem, ott szoktak ilyen régimódian öltözni.
- Semmi probléma – préseltem ki magamból.
- Azon gondolkozik, hogy visszautazott-e az időben, igaz? – kuncogott a varázsló.
- Megfordult a fejemben – vallottam be.
- Nézze el nekem, drága hölgyem, hajlékom szerény régimódiságát, de évszázadok óta élek, s nem szívesen lépnék rá a modernizáció útjára.
- Ó, hát igazán nem kell elnézést kérnie, ez az ön háza, s mindenki úgy él, ahogy neki tetszik – hadartam. Minek kér egyáltalán elnézést ilyenért?
- Helyes gondolkodás, amely még sok jót hoz önnek – hajolt meg Celestius. – Hadd mutassam be szerény személyemet, Robert Celestius vagyok, Skócia fő varázslója, állok szolgálatára.
- Violet Norton – nyújtottam kezet felé, amelyet ő finoman megfogott, majd megcsókolt. Micsoda úriember! Kezdtem nagyon zavarban érezni magamat a tornacsukámban.
- Ha feszélyezi a hely, átalakíthatom otthonosabbá is – ajánlotta fel Celestius negédes mosollyal.
- Ó…
- Semmi szükség erre, Celestius – lépett közbe Tim gyorsan. – Mi csak szeretnénk minél előbb eljutni a Ködös városba.
- Ó, hát persze, a Ködös város, a misszió! Cseppet sem volt egyszerű a médiumok nyomára bukkanni, még egy olyan tapasztalt vén rókának sem, mint amilyen én vagyok. Meg kell mondanom, hogy kegyed népe roppant ügyes, ha rejtőzködésről van szó.
Fogalmam sem volt, hogy ezt bóknak tekintsem-e, vagy egyfajta undok megjegyzésnek.
- De te megtaláltad, igaz? – sürgette Tim. Valahogy nem nagyon akaródzott neki sokáig időzni a varázsló házában. Azt is furcsálltam, hogy nem mutatta be neki a többieket sem. Nem lehetett olyan jó a kapcsolatuk, mint Lucasszal.
- Hát persze, hogy megtaláltam! – fordult az egyik Van Gogh-festmény felé sértődötten Celestius. – Hosszú évszázadokat töltöttem a keresésével. Rengeteg kapcsolatomat és mágiámat beleöltem ebbe a misszióba, és persze, hogy sikerült.
- Hol van?
- Türelem, vérszívó barátom. Egy portállal el tudlak repíteni oda.
- Igazán? – csillant fel Tim szeme.
- Mi az a portál?
- Hogy mi az a portál? – kerekedtek ki Celestius szemei. – Ó, drága gyermekem, hát önt nem nagyon avatták be a természetfeletti lények lehetőségeibe, igaz?
- Hát nem nagyon.
- Egy portál a leggyorsabb módja annak, hogy utazzunk. Nem egyszerű a létrehozásuk, de egy perc alatt akár a világ másik felén is lehetünk a használatukkal.
- És ez a portál azonnal elvinne minket a Ködös városba? – kérdeztem izgatottan.
- Nos, a Ködös város az őserdő mélyén van Amerikában.
- Amerikában?! – csattantam fel. – Akkor el se kellett volna jönnünk onnan!
- Mindenképp meg kellett tennünk ezt az utat, Violet – magyarázta Tim. – Csak Celestius tud eljuttatni minket oda.
- De nem lehetett volna, hogy átküldi a koordinátákat neten?
- Az veszélyes! – kiáltotta Celestius. – A modern technológiát lehallgatják, elnyomozzák, nem biztonságos, egyáltalán nem biztonságos!
- És ez a portál az? – horkant fel Bobby.
- Már hogyne lenne az, amikor én hozom létre? – tette csípőre a kezét a varázsló sértődötten. Túl könnyű volt megsérteni.
- Hát én azt sem tudom, hogy ki maga, mért kéne megbíznom magában? – tette csípőre a kezét dacosan Bobby. Na, még csak az kell nekem, hogy ezek meg összevesszenek itt. Nem mintha a lelkem mélyén nem adtam volna igazat Bobbynak. Semmit sem tudunk erről a pasasról azonkívül, hogy kicsit bogaras és Tim ismeri. De mit tudok egyáltalán Timről? Hogy megmentette az életed, hálátlan liba! A belső hangom sem volt túl barátságos velem azon a délutánon.
- Bobby, kérlek, ne akadályozd a küldetést – fordult hozzá Tim.
- Ugyan, mit akadályozok én? És, ha akadályozom, akkor meg mi van? Megöltök, mint Lanát?!
- Ne légy dramatikus.
- Az igazat mondom! Feláldoztátok Lanát, össze-vissza keringünk Európa és Amerika között, s egy buggyant varázsló portáljába kellene belépnünk, ami ki tudja, hogy hová visz! – Bobby alsó ajka remegett a dühtől.
- Ez az egyetlen megoldás – jelentette ki Jack. – El akarunk jutni oda, ahol a húgom végre biztonságban lehet, s, ha ehhez az kell, hogy belépjek egy portálba, akkor megteszem. De te nyugodtan maradj itt, aztán csinálj, amit csak akarsz. Ha nem fogod fel, hogy mekkora veszélyben vagyunk, akkor nagyon hülye vagy.
Amint ezt kimondta, a ház megremegett.
- Ez meg mi volt? – tápászkodtam fel a padlóról.
- Ez nagy baj… ez a védelmi rendszer jelzése. Valakik be akarnak jönni – válaszolta Celestius verejtékező homlokkal.
- De kik? – suttogta Bobby kétségbeesetten.
- Nem barátok, az biztos.
Az ablakhoz léptem, s láttam, hogy egy csapat fekete csuklyás odakint ácsorog, mintha egy láthatatlan kapu előtt állnának, míg egy közülük a kezét az égre emelve mormol valamit.
- A fenébe, ránk találtak! – csapott az ablakpárkányra Tim idegesen.
- Kik? – csuklott el a hangom.
- A Sötétség erői. Celestius, meddig tart ki a védelmi rendszer? Magukkal hoztak egy boszorkányt.
- Boszorkány mágiája nem elég erős ahhoz, hogy az enyémmel vetekedjen.
- De háromé már elég lehet, nem? – tudakolta Jack a másik ablakból.
Ekkor újra megremegett a ház, de ezúttal Tim elkapott a karomnál fogva, így nem estem el.
- Három? Az gondot okozhat – vakarta meg a szakállát Celestius.
- Akkor harcolni fogunk – villantak ki Tim vámpírfogai.
- Nem, nem, gyorsan létrehozom a portált, és ti elmentek. Titeket akarnak, nem találhatnak meg. Nincs elég hatalmunk szembeszállni velük, hiszen ők legalább heten vannak, míg mi csak ketten. Sajnos a hölgy még nem tudja használni az erejét.
Ahogy ezt kimondta, kezdtem nagyon hasztalannak érezni magam. Bárcsak képes lennék használni az állítólagos nagy erőmet.
- Mik ezek? Vámpírok?
- És vérfarkasok is vannak közöttük – felelte Tim összevont szemöldökkel. – Celestius, jobb, ha nekiállsz most annak a portálnak.
A házat újabb remegés rázta meg, s az ablakból láttam, ahogyan egy repedés jelenik meg a levegőben, pont, mintha egy burát próbálnának apró darabokra törni…

 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

citatum
minden napra egy bölcselet



aktuális
dolgok, amelyek most foglalkoztatnak

Ezt a regényt írom:

Cím: A horror városa
Állapot: Negyedik fejezet

Történet: A tragédiával végződő egyetemi tanév után Nicolas McGregort csak egy dolog élteti: a bosszú. Ehhez azonban az Éjharcosok Ligájának a segítségére lesz szüksége, ezért Enoch-ba, a vámpírok fővárosába utazik. Nem is sejti, hogy egy előre kitervelt, kegyetlen játékba csöppent, ahol nem követhet el több hibát.

Ezt a regényt olvasom:



Ezeket a sorozatokat nézem:




 

A design elkészítésében segítségemre volt: Lindadesign.gp és Fuckinway.gp

Szavazás
Örülsz-e annak, hogy Violet mégis él?

Igen
Nem
Inkább Lana élne
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Mi hiányzott nektek az első könyvből?

Több humor
Több dráma
Több szex
Több izgalom
Több szerelem
Több horror
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Véleménykérő
Szerintetek ki a gyilkos?

Emma
Tim
Violet
Nicolas
Az Angyal
Lame
Carla
Valaki más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

 

 


"Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    PROJECT DC egy futurisztikus-disztópikus SZEREPJÁTÉK! Bármikor szívesen látjuk a csatlakozókat!    *****    Ne maradj le semmirõl, értesülj elsõ kézbõl a Selena Gomezzel kapcsolatos hírekrõl! Hat éve várja a látogatókat az oldal    *****    Református exmisszus-gyakornok, jégkorong, izomautók, rap zene. Igen, ez mind én vagyok! Hogyan? Nézz be és megtudod! :)    *****    Szeretsz írni? Lenne egy jó témád, amit megosztanál másokkal? Akkor kattints, és nyerj egy vendégposztot nálam! :)    *****    Kedveled Ian Somerhaldert? Odáig vagy a szépséges színésznõért, Nina Dobrevért? Kattints! Nem csak TVD rajongóknak!    *****    Szeretsz filmet nézni? Akkor itt a helyed! Nézz filmet facebook messengeren. Klikk ide!!!!    *****    MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER / egy májusban született lány blogja / MAYFLOWER    *****    DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE! DESIGN KÉSZÍTÕT KERESEK! 100 KREDIT ÉS MEGJELENÉS JÁR ÉRTE!    *****    ***Egy blog. Egy lány. Egy élet.*** Ðzsí blogol. *G-PORTÁL KÖZÖSSÉGMENTÉS ugyanitt. Ha hiányzik a régi közösség.*BLOG***    *****    Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok | Furry Fandom | Antropomorf Állatok    *****    Nézz filmet facebook messengeren!!!! Klikk! Klikk!    *****    ONMYMIND \\ EGY ÁTLAGOS SRÁC BLOGOL MINDENRÕL AMI ESZÉBEJUT \\ ZENE, CIKKEK, KRITIKA? KATTINTS ÉS OLVASS MOST KEDVEDRE    *****    **********Rengeteg AKCIÓ! Vegyszermentes kozmetikmok és bio mosó és tisztítószerek, munkalehetõséggel! ***********    *****    OKTATÁS INGYENESEN az ASZTRO-suliban, Asztrológiai tanácsadás BECSÜLET KASSZÁS alapon! Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Hírek a folytatásról - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed -    *****    LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT * LORDE * ISMERD MEG TE IS * LORDE * ISMERD MEG TE IS A ROYALS ÉNEKESNÕJÉT    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is Hõs! Hõsregék RPG    *****    Nem értesz a CSS kódokhoz/nem tudod egyedül fenntartani oldalad/szeretnél egy társszerkesztõt? Írj nekem! - sakura-ec.gp    *****    ISMERD MEG A GYÖNYÖRÛ OSCAR-DÍJAS SZÍNÉSZNÕT, ALICIA VIKANDERT, AKI A 2018-AS TOMB RAIDER LARA COFTJÁT FOGJA ALAKÍTANI!